Sír az ég

Zeng az ég!

Arra keltem én,

hogy szívem,

mint ijedt kismadáré,

rémülten zakatol!

Sír az ég!

Habos, piszkosszürke

párnákkal takarja

könnyektől ázó,

sápadt arcát.

Vele sírok én...

Remegve,

mert reszketve sóhajt

most a világ is!

Fáj a lét!

Fájnak a köves sziklák,

a hegyek, a vizek,

a folyók, tengerek,

sötét barlangok remegnek,

erdők, völgyek rettegnek,

zokogva temetnek

lelket, vágyakat, álmot!

Zúgó szelek feszítik

a megrázott világot...

Fájdalmát üvölti 

dalba az ég,

s a sűrűn hulló cseppek zenét

klimpíroznak

a Föld égő, izzó,

sajgó húsába!

Szimfóniát írnak

Pusztító hangszerekkel,

rettenetes fényekkel

a végzet színpadán.

Sír az egész világ,

s könnyekkel telik meg a nyár...

(2011. július 30.)