Lehunyt szemeim
szivárványán
halványan virít
a nyári délután.
Opálos cseppek
csukott ablakomon,
kígyózva gördülnek
a lusta könnysorok.
Libben egy sóhaj,
lágy, alig hallom,
óvatos duhaj...
Hisz az én sóhajom...
Leszakadt terhek
szanaszét gurulnak
Lelkem ólom-súlyai
darabokra hullnak.
Fény árad szét
vakítón, hevesen,
ablakom kitárom,
óvón szorítom
hunyorgó szemem
s nyeldeklem a friss eső
ázott illatát
sebesen...
(2011. július 26.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése