Eltűnik már ez a harc... fájdalom sebzi a kort.
Minden holttá válik egy szemlehunyásnyi időre,
Puszta a táj, ezután vészmadarak legelik...
Égnek rőtvörös fáklyák, hordják harcosok testét,
Ősi Halál Dala hív, máglyán égeti szét...
Fölkel a Hold, mire bátrakat hosszú álom elérne...
Perzseli lelküket már, s fújja poruk el a szél...
Pusztai harcosok sírján kardok általi végzet
Nemzeti öntudatát vélük eltemeti.
Holt apa vérvonalát elmossa a csöndes esővíz,
Vérzivatar töri meg, szellemek útja röpít...
Harc mezején gyönyörű lány, könnyekkel tele szempár
Hű kedvesét keresi, szépséges daliát!
Asszonyok sírva borulnak hős fiak hantja fölébe,
Szíveket bánat öli, árvák jajszava kél...
Nem szól már soha szépen lanttal a néma regélő,
Csöndbe borul a világ, csend honol, áll az idő...
(2009. november 18.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése