Csillagok végtelen porából lettünk
Az idők tűzvörös hajnalán
Istenek játszottak velünk,
Elhalmoztak minket a csodák.
Napok, holdak ösvényén utazva
Lábaink nem taposott port,
Génjeinkben tisztán születtünk,
Feledve minden átkos kort.
Fényözön kísérte lépteinket,
Ott is, hol sötétség vett körül,
Ellentétek harcával áthatottan
Bolyongva vándorolt szívünk.
Gyermeki örömmel csordultig töltve
Szerencsét próbálva bontogattuk szárnyaink,
Kitárult előttünk az univerzum,
Nem voltak megvalósulatlan vágyaink.
Megvetettük lábunk mindenütt,
Időnként a lehetetlent hágtuk át,
Csaltunk, ha úgy kívánta érdekünk,
Megismertük a gonoszság hatalmát.
Elpusztítottuk az éltető fényt,
Melyre szülőanyánkként tekintettünk,
E sugárzóan tiszta, szentséges lényt
Az éjfekete űrbe kivetettük.
Szükségtelen mindez! Győzködtük magunk,
Hogy igazoljuk borzalmas tetteink,
Hittük, hogy mi már istenek vagyunk,
Kinőttük unalmas, elavult eleink.
Elrendelt végzetünk közeleg,
A kör bezárul köröttünk,
S az idők bíborszín alkonyán
A csillagok végtelen porába veszünk...
(2011.07.19.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése