Lélek

Árva, sivárrá kopott lélek

Idegen sorsok kereszttüzében

Hamvadó gyertyaként pislákolva

Társra vár, hogy egyként vele égjen.

Félénken keresi megváltó útját

Lepusztult, kiégett világban,

Megfáradtan, s elgyötörten,

Bűvös kör belsejébe zártan.

Fehér-fekete torz képű maszkok

Veszik körül, s tompán bámulva néznek,

Ijesztő, üres tekintetek kutatva

Lelkébe átok-jeleket vésnek.

Nyomokat hagynak légiesen tiszta

Érzései tejfehér pergamenjén,

Mocskot, piszkos szennyfoltokat

Ejtenek habfényű sziluettjén.

Megfojtják vidám természetét,

Szétzúzzák keblében a szívet,

Az örök láng halovány melegét

Már csak legbelül, elzárva érzed.

S ha mégis az új úton rátalál

Az a szikra, mely tűzzé formál,

Szétárad a lélek, s feléled

Egy fenséges, perzselő főnixmadár.

(2011. április 02.)