Térkép az arca

Elmerengek kedvesem arcát fürkészve,
S egy tündérsziget tárul szemeim tükrébe.
Csak ámulok, de szívesen felfedezném,
S elég lenne, hogy agyamban éljen a térkép.

Haja sötétlőn övezi, mint az erdő,
Mely a tengerpartig húzódik a kis kontinensből,
S szálait a friss fuvallat ha lágyan lengeti,
Az erdő pálmafáit már a vihar veri.

Homloka sápadt, mint a sivatagi homok,
Melyre barázdákat húz a szürke gond.
De ha a baljós felhő messze elvonul,
A derű óráira a felszíne elsimul.

Hosszú erdősáv mögött két tiszta tó
Szemei merengőn csillannak, és biztatón
Intenek felém, érzem, rohannom kell,
Habjaiba vetem magam, s gyengéden körülölel.

Egy magas hegycsúcs a sziget ékessége,
Sötét barlangokat, titkot rejt a mélye.
Szűk átjáró vezet a külvilághoz onnan,
Ajka vonalában kapuja felbukkan.

A kis sziget, mely minden rejtély nyitja,
Hogy kulcsra leljek, csak kutatnom kell rajta.
Hívogatva kéri, hogy őrizzem a képet,
S csókkal pecsétlem meg az örök emléket.
(1996. január 6.)