Hóhérom

Mély sebet vájt hű szívembe,
Marcangol a fájdalom.
Ellenállni nem lehetett,
Gyilkos tőrét fogadom.
Cikázó villám tört utat,
S hasított a lelkembe,
Rakéta fütyült és robbant
Bombaként a testemben.

Kígyó mar, és farkas tép szét,
Kegyetlenül fenyeget!
Választani sem tudtam, rég
Föld takarta az eget.
Jeges szél a szemem tükrén
Jégvirágot fagyasztott;
Halálcsöndben dermedt jéggé,
S kis enyhülést sem hagyott!

Egy kötél a húsomba vág;
Lánc, ami hozzá fűzött.
Béklyóm erős, nehéz, s talán
Nem engedett és megölt.
Rabbilincsek kezem törték -
Kínok közt ordít a föld...
Többet ért az életemnél...
S most? Porba sújtom őt!

Gátlástalan, aljas módon
Becsületből kirekeszt,
S mint a mágnes, vonz magához;
Börtönéből nem ereszt!
Szívtelenül fojt és kínoz,
A poklokig letaszít!
A mélyből semmi fel nem hoz,
Túl messze a sziklaszirt.

Amibe fog, el nem fárad:
Ássa, ássa síromat.
Arcáról az öröm árad;
Koporsómhoz föld tapad.
Élve próbál eltemetni,
Holtan sajnos nem lehet,
Mert a Sátán - aki őriz -,
Élve kéri lelkemet!
(1992. október 28-29.)