Távoli fény

Távol, messze szállok.
A késő esti szél süvít fülem mellett...
Az égen szürke folt gomolyog,
A láthatáron a hajnal dereng...

Az élettől elszakadni;
A fénytől, a Földtől, a boldogságtól,
S egész lélekkel valami mást követni,
Cél nincs, mégis szemed úgy lángol!

Elrejtőzni a vég elől... Nézd
Az embereket! Sóhaj, szenvedés!
Menekülni, követni a távoli fényt,
Mit nem lát senki, de tudod, merre él...

A csöppnyi földi zóna mögött
Eléd tárul egy szebb, egy jobb világ,
És bár nem vagy űrhajótörött,
Arra messze a végtelen vár!

Ne sajnáld e földi rossz világot!
Kövesd a szikrát, amerre visz!
Körben látsz majd ezernyi csillagot;
Szívedben érzed: mind Téged hív!

S ne kövesd őket, menj egyenesen!
A sötétség körbezár, mint néma kút...
Bár ridegnek hiszed, ne ítéld el,
Meglásd, az lesz majd a helyes út!

Eljön az idő, hogy magadba nézz...
Az utolsó óra akkor jön el.
S mélyen, benn a szíved mélyén
A távoli fénybe érkezel...
(1993. március 12.)