Félelem

A téli csöndbe üt egy éles sikoly...
A rettegés foka a tetőre hág.
Nem tudni, mit él át e szenvedő fogoly,
Miféle kínzó érzelem járja át.

Vétke lehet nagy, de kicsi is akár,
Bűnhődni mégis egyformán kell neki!
Élete múlóban, s lehet hogy túl korán.
Jövője útját sötét homály fedi.

Bejárta-e már a végtelenséget?
Hallott-e mindenről, ami itt folyik?
S merre lelt - hogyha lelt - igaz segítséget,
Hol kérésére egy jó szív megnyílik?

Nyugalmat talált-e bújdosás közben,
Hol fáradt tagjait megpihentette?
Éhségét és szomját olthatta melegben?
Vagy nyomor, s a hideg a rabjává tette?

Az örökös rettegést meddig bírja?
A félelem jéggé dermeszti szívét.
Rabsága bilincsét ugyan meddig hordja?
Hogyan őrizhetné meg ép eszét?

Űzött vadként fut. Mi bántja? Mi lelte?
Sivárság tölti ki egész bensőjét.
Szeméből az őrület sugárzik szerte,
S szenvedő sikolyát a szél viszi szét...
(1994. február 10.)