Tán csodálja a kalapács mesterét,
Míg az acélba veri fejét,
S eszköznek tekinti erejét,
Mint nőt a hím?
Konokul sértve önérzetét,
S csendben nyelve a keserűség
Mérges, átkos levét,
Míg lázadni merne még,
De tépi kín!
Mit ér szemükben a női nem?
Csak a vágy, mely ölükben pihen,
Míg az öröm forrása terem,
S a lelki finom jellem
Messze illan!
Ezek lennének, gyötrött eszközök
Az arrogáns férfinép között?
Ha túltesszük magunk mindezek fölött,
Gyengédség édes mérge szívükbe döfött
Dárdaként villan.
S mégis, míg fel-fellobbanó csatánk
Szívügye hatja újra, s újra át
Világunk szentséges jelszavát:
"Forog a Föld tovább", s e fajzatát:
Az "EMBERT" óvja!
(1997. március 3.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése