Hiányzol

Feltámad, s rámszáll a könyörtelen magány
Hűvösen zár körül, mint csupasz márvány.

Hideg sötétségben valami fojtogat,
Velőmbe hasítva érzem hiányodat.

Álmom az éjjel kissé nyugtalan volt,
Hiába őrködött fölötte a Hold.

Hiába vettek körül néma csillagok,
Közöttük még így is csak egymagam vagyok.

Vártam a reggelt, hogy talán visszajössz,
S előre rettegtem, hogy újra elköszönsz.

Arra ébredtem fel egy szikrázó hajnalon;
Már biztosan tudtam, valami fáj nagyon.

A Nap aranyló fényben rámkacsint,
S lelkembe égeti a tényt, hogy nem vagy itt…
(1996. május 13.)