Varázslat

Üldözi szívem a könyörtelen balsors,
A bánat keserű lelkemre száll.
Hiába keresem, nincsen már sehol
Egy barát, ki ilyenkor gondolna rám.

Kiált felém a rohanó élet.
Mit nekem erény, s a szép szabadság!
Lennék akkor már béklyóba kötve,
Bármi jobb lenne ennél ezután.

Szertelen, féktelen, szilaj szelek hátán
Száguldok valami szokatlan felé.
Tudom, hogy hasonló hangulat terel
A szivárvány hétszínű csíkja mögé.

Forrongva lázad fel ereimben a vér,
Ha rámtör egy jól ismert tündérvarázs,
Szikrákra robban a színes tűzijáték,
Ahogy kutatón rámfüggeszt egy pillantást.

Mint képkeretbe zárt csodálatos festmény,
Ezt jelenti nekem két vidám szeme.
S a természet remekén úgy csillan a napfény,
Hogy belsejét az üdvösség árasztja tele.
(1995. december 21.)