Jyg surrogva repkedett a fák közt, a lány pedig bizakodva követte. Még alig ismerte ezt a kis idegen lényt, mégis úgy érezte, meg kell bíznia benne. Nem tett ellene semmi rosszat, etette, megvédte az erdő vadjaitól.
Hogy hogyan volt képes erre, azt nem tudta pontosan. Mintha ezt a fajt az egész dzsungel szeretettel és tisztelettel venné körbe, mintha ők uralkodnának a vadon élőlényei fölött. Pedig milyen törékeny, finom jelenség! Az embernek olyan érzése van a láttára, mintha összetörne, ha megérintené. Hogyan képes hát egyáltalán magát megvédeni a veszedelmektől?
Úgy tűnt, mintha a lényt egyáltalán nem zavarná semmilyen veszély. Mi lehet a titka?
Ahogy haladtak, a lány folyamatosan ezeken a gondolatokon morfondírozott. Nemsokára azonban az ezüstlény megtorpant. Szimatolni kezdett, és fülét hegyezte. Mintha megérzett volna valamit.
Anne követte példáját, hallgatózni kezdett. Fülelt egy darabig, de csak a vadon sustorgó zaját tudta észlelni. Aztán nemsokára ő is kiszűrt egy tájidegen hangot a sűrűből. Szíve kalimpálni kezdett, amikor ismerős kiáltásokat sodort felé a szél. Az ő nevét ismételgette egy fáradt, elhaló hang. Egyre közelebb hallatszott, már-már a bokrok közül. Jyg óvatos könnyedséggel föllibbent a magasba, és eltűnt a sűrű lombok között, magára hagyva védencét. Anne utána kiáltott, hogy ne menjen el, ne hagyja magára, de a lény nem törődött vele.
A levelek biztonságot adó sötétjéből hamarosan egy férfialak bukkant elő.
Anne felpillantott, ajkát egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el. Eszeveszett igyekezettel lendült tova, hogy szédületes sebességgel a férfi karjába vesse magát. Mike megremegett a lelkét felszabadító boldogságtól, amint karjaiban érezte a lány odaadó testét, és feltört szíve legmélyéből egy hosszú sóhaj.
Egy percig egyikük sem jutott szóhoz attól a határtalan, mindent elsöprő érzéstől, mely mindkettejüket hatalmába kerítette. Anne úgy szorította magához a férfit, mintha soha többé nem akarná elereszteni, s amitől annak a lélegzete is elakadt.
Mike teste hevesen reagált, szinte maga sem tudta, mit érez, csak azt, hogy lassan kezdi elveszíteni a józan ítélőképességét. Már nem számított semmi, semmi a körülöttük lévő élő dzsungelből, tudatukból teljesen kirekesztették a külvilágot. Mike csukott, összeszorított szemmel, csupán érzékeire hagyatkozva kereste a lány ajkát, közben végigcsókolta arcának minden apró részletét, fölitatva ajkaival a lány örömkönnyeit. Mikor ajkuk találkozott, Anne tiltakozás nélkül adta oda magát, összes érzésével együtt, mely a lelkében tombolt. Nem érezte, hogy tilos, olyan természetes volt számára, mint a levegővétel, csak azt tudta, hogy az a férfi csókolja, akit szeret, aki megmentette, érte jött, és nem hagyta elveszni az ismeretlenben.
Mike-ot meglepte az az odaadás, amellyel a nő megajándékozta, döbbenettel fedezte fel, milyen édesen és hívogatóan tárul ki felé a lány ajka, s akkora vágy tört rá az utóbbi idők önmegtartóztatása és feszültsége után, melyet korábban még sohasem tapasztalt. Tudta, hogy ha nem parancsol azonnal megálljt magának, itt és most a pillanat hevében a magáévá teszi a nőt, és ezt még pillanatnyi zűrzavaros érzelmi állapotában sem engedheti meg magának. Hiszen a lány csak azért engedelmeskedik elemi ösztöneinek, mert a félelem és kimerültség után megmenekülve hálát érez megmentője iránt. Habár nehezére esett elképzelni, hogy egy másik személy esetén is ilyen nyíltsággal mutatná ki féktelen örömét. Nem, az elképzelhetetlen! A gondolat féltékennyé tette. De most muszáj abbahagyniuk, amíg nem késő, amíg az ész még tud uralkodni az ösztönök fölött. Utólag a nő is megbánná hevességében elkövetett meggondolatlanságát.
Kibontakozott Anne szorításából, apró csókot lehellt homlokára, és átkarolta.
- Jól vagy, édes? – hangja őszinte melegséggel csengett, és rekedt volt még a szenvedélytől.
Anne meglepődve riadt fel mámorából. Enyhe ürességet érzett, amiért a férfi eltolta magától, aztán zavarba jött, ahogy belegondolt az előző percekben történt eseménybe. Jó ég! Mit csinált? Ha nincs önuralma Mike-nak, nem lett volna képes megállni, teljesen odaadta volna magát ennek a férfinak. Nem esett volna nehezére, hiszen szerette, de tudta, hogy meggondolatlanság lett volna, hisz a férfi nem szereti viszont. Sosem szerette. Hirtelen keserűséget érzett, de amint a férfi átható szürke szemébe tekintett, olyan szeretet szállta meg, hogy minden kétsége tovaszállt. Csak öröm maradt a szívében, és hála, hogy végre rátalált valaki.
- Köszönöm, most már jól – felelte erőtlenül. – Ne haragudj, kissé elragadtattam magam!
Zavartan elpirult, amitől fájdalmas vágy lett úrrá Mike-on. Elbűvölő ez a nő! Olyan érzéki, mégis annyira ártatlan! Szerette volna ismét átkarolni és elringatni… Vajon megbánta-e az előbbi viselkedését? Olyan könnyű lett volna elcsábítani, annyira könnyű…
És mégsem tette. Nem akarta kihasználni a helyzet szülte lehetőséget, mert fontos volt neki Anne, fontosak voltak az érzései, és tisztelte.
Tudta jól, hogy a lány engedett volna. Szinte eszét vesztette arra a gondolatra, mennyire odaadón simult hozzá, puhán, érzékien, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon.
- Ó, Mike! Én… - hallotta a nő kétségbeesett hangját, s lenézett rá. Annyi mindent látott azokban a gyönyörű szemekben, hogy összerezzent. Eltolta magától Anne-t, és megkeményített akarattal elindult, hogy utat vágjon visszafelé a sűrűben. Anne még szólni akart, de a férfi pillantása beléfojtotta a szót.
- Menjünk! Nem biztonságos ez a hely – mordult fel Mike. Anne csüggedten bólintott, aztán a férfi felé nyújtotta a kezét. Könnyű érintésére Mike összerezzent, és kérdőn nézett rá.
- Köszönöm – suttogta a lány, mire Mike is megenyhült. Megsimogatta az arcát, és kézen fogta.
- Nincs mit. Bárki megtette volna – mentegetőzött.
- Talán igen – felelte halkan a lány, de szavait túlsusogta a vadon zenéje.
Meg sem kísérelt ezután szóba elegyedni a kapitánnyal, mert látta, hogy az percről percre komorabb, hallgatagabb lett. Nagyon érdekelte, mi játszódik le benne, de nem merte szavakkal megzavarni. Inkább aggódni kezdett, azt hitte, valami veszélyt észlelt a férfi, s ezért vált ilyen zárkózottá.
Egyébként ezt a viselkedést már igazán megszokta tőle. Miért bizonytalanodik el mégis, amikor újra és újra előfordul? Ez lenne az a vonzó, szenvedélyes férfi, aki az imént oly forrón, bensőségesen csókolta? Akinek az ajka úgy égetett, hogy feledni volt képes az előtte történt zűrzavart? Ő lenne, aki úgy felkavarta, hogy ezáltal még nagyobb zűrzavart okozott a lelkében?
Most nem tudta eldönteni. Mike újra álarcot öltött valódi énje fölé. Ez a Mike idegen volt. Újra idegen.
De talán csak az átélt sokk miatt képzelte, hogy több történt közöttük egy egyszerű csóknál, mely leigázta, magával ragadta érzékeit. Mégis érezte, hogy több van ebben a férfiban, mint amit megmutat magából.
Érezte a benne lobogó tüzet, mely időnként átolvasztotta a jéghideg páncélt. Tudta, hogy szüksége van rá, segíteni akart, hogy a kapitány leküzdje a lelkében támadt ellentmondást. De hogyan tegye, amikor saját magával sincs igazán tisztában?
Hiszen Mike még mindig Ericáé.
Ezt egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nem engedheti szabadjára tomboló érzelmeit, ha azzal másokon ejt sebet!
Miközben a kapitány a sűrűn át vezette, Anne gondolatai egy pillanatra sem pihentek. Nem tudta, mióta haladnak, de rövidesen ismerős hangok ütötték meg a fülét.
Te jó ég! A többiek is itt vannak! Még Susan is, pedig ő kikötötte, hogy nem teszi be a lábát a dzsungelbe.
Hát ennyire aggódtak érte? Képesek voltak a veszedelemben éjszakázni csak azért, hogy egy bolond, elkóborolt lányt megtaláljanak?
Anne-t elöntötték az öröm és meghatottság könnyei.
Erica vette észre leghamarabb a bozótból előlépő párt. Hangos kiáltással vetette elveszettnek hitt barátnője nyakába magát, majd miután elengedte, csillogó szemmel ölelte magához a férfit is.
Anne szíve majd megszakadt.
Hát hogy gondolhatja ő azt, hogy egy ilyen tökéletes párt, akik ennyire szeretik egymást, rútul szétválasszon? Mik az ő zavaros érzelmei egy ilyen csodálatos kapcsolathoz képest?
Belül borzasztóan szenvedett, de ezt senki nem vette észre. Melegen fogadta barátságos gratulációjukat szerencsés visszatérése alkalmából. Soha nem érezte még magát ennyire boldognak, s egyben ennyire összetörtnek sem.
De mennyire haragudott Mike-ra! Hiszen nyilvánvaló volt, hogy kívánta őt. Persze a férfiak egy kicsit másképpen működnek. Náluk ez ösztönös reakció egy szép nő láttán. Főleg, ha az a nő nyíltan kimutatja, hogy akar tőle valamit.
Nem gondolkozhatott sokáig, mert a többiek indulni kezdtek. A városban bemutatott kedves japán férfi vezette a csapatot, akit Tukida-ként ismert meg. Mivel már délután volt, amikor útra keltek, néhány órás menetelés után ismét tábort kellett verniük, mivel esteledni kezdett a vadonban.
Amikor elkészültek a sátrak felállításával, Anne elvonult a többiektől, hogy magára maradhasson gondolataival. A tisztás szélén egy vastag törzsű fa állt, mely szinte mágnesként vonzotta a lányt. Megállt mellette, karjával átölelte a törzset, fejét nekitámasztotta a kérges felületnek.
Szemei a sűrűbe révedtek, tekintetével egy ezüstös jelenséget keresett. Hol lehet vajon? Merre járhat?
Hálás volt segítségéért, mellyel megmentette az életét, és visszavezette a hozzátartozóihoz. Kár, hogy nem ismerték egymás nyelvét, és nem tudtak mélyebben beszélgetni. Micsoda különös teremtményei élnek a világnak!
Szemeiben könnyek csillantak meg, távoli otthona felé húzta a szíve. De hol van már az ő szeretett bolygója? Hol vannak már az ő drága családtagjai? A múlt köde sűrű fátyolba borította emlékeit. Ajkát sóhaj hagyta el.
Ekkor lágy érintést érzett a vállán. Könnyűt, akár a pihe, gyengédet, mint a szellő simogatása.
Összerezzent, öklével gyorsan megtörölte szemét, és szipogva megfordult. Lábai elgyengültek a megpillantott kékesszürke tekintet melegségétől.
- Mi a baj? – hangzott fel a lágy, mély orgánumú kérdés. A lányt meghatotta a kicsendülő gondoskodás. Megrázta fejét, és visszafordult a bozót felé.
- Fájnak az emlékeim – suttogta őszintén.
- Sajnálom – sütötte le a szemét Mike. – Nem akartam zavarni.
- Ugyan, kapitány! Egyáltalán nem zavar – mormogta Anne.
- Ennek örülök.
A férfi hangjából érződő megkönnyebbülés arra késztette a lányt, hogy újra a kapitány felé forduljon. Keze beleütközött a szorosan mögötte álló férfi mellkasába, s Mike gyors, erős mozdulattal elkapta csuklóját. Kézfejét ajkához húzta, s belecsókolt a lány tenyerébe. A könnyű csóktól Anne szörnyű zavarba került. Megpróbált kibontakozni a férfi szorításából, és pirulva megszólalt.
- Megköszöntem már…
- Feleslegesen – vágott a szavába rögtön Michael.
- Én ezt nem így gondolom – húzódott el Anne az ezredes érintésétől, de a fatörzs útját állta. Mike a két válla fölött támaszkodott a fának, izmos testével megakadályozva kiszabadulását. Érezte, hogy megremeg a lány teste, érezte a halk sóhajtól felemelkedő mellkas feszítését, a vékony ing alatt kihegyesedő mellbimbók izgalmát, s hirtelen elborította a testén eluralkodó elemi vágy.
- Szeretnélek megcsókolni – suttogta rekedten Mike, leheletétől a lány tarkóján bizsergés futott át. A férfiból áradó vágyakozás átsugárzott a nő testére is, és az az érzelmi hullámtól elerőtlenedve tiltakozni kezdett.
- Az nem lenne helyes, kapitány! – próbálkozott elfulladó hangon, de a férfi csókja beléfojtotta a szót.
Anne ellenállása az állhatatos ostrom nyomán csakhamar megtört, s Mike nyelve diadalmasan hatolt a fogai közé. A lányt elárasztotta a szenvedély az érzéki simogatástól, amit szája minden zugában érzett, és nemsokára viszonozni kezdte a heves csókot. Tudata lelassult, gondolkodása eltompult a viharosan rátörő érzelmektől. Csak érzékei élesedtek ki, mely révén tudatában volt Mike férfias erejének, és saját női gyengeségének.
Hagyta, hogy hatalmába kerítse a furcsa, édes érzés, mely áthullámzott minden porcikáján. Csak a pillanat számított, mely örökkévalóságnak tűnt.
Mégsem tartott örökké.
Amikor a férfi keze kalandozni indult az ingerlő domborulatok felé, Anne fejében vészcsengő kattant, mely visszahozta a valóságba. Kezével taszított egyet a férfin, kinek erre gyengülni kezdett a szorítása.
- Nem! – mondta határozottan a lány, és mélyen belenézett a kapitány szemébe. Láthatta, hogyan kerül le a szenvedély homálya pillantásáról, s váltja fel az értetlenség.
- Ezt nem folytathatjuk tovább! – ismételte meg.
- Igaza van. Nem folytathatjuk a közömbösség tettetését, amikor mindketten érezzük a köztünk lévő izzást – nyögte a férfi, és magához húzta a nőt. Amaz dühösen kibontakozott a karjaiból.
- Én nem erről beszéltem, Saloga ezredes!
- Akkor miről beszéltél? – vigyorodott el a szólított.
- Nem támadhat le az erdő közepén azzal, hogy van köztünk valami, holott pontosan ismeri a helyzetet. Köztünk nem lehet, ismétlem: NEM LEHET semmiféle kapcsolat a szakmain kívül!
- Anne Gorman! Te begyulladtál! Csak nem félsz tőlem? – ugratta még mindig mosolyogva. A lány hátrahőkölt.
- Hogy én? Mégis mit képzel magáról? Pár méterre alszik a barátnője, aki szereti, és ennek ellenére itt fűz engem a szennyes fantáziájával! – emelte fel a hangját dühösen.
- A barátnőm? – lepődött meg Mike, de csakhamar leesett neki, és ismét jókedvre derült. Anne folytatta.
- Meg sem érdemli azt a lányt!
- Igazad van, édes Anne! Nem is érdemlem meg – mulatott magában a férfi, és átkarolta, majd érzékien incselkedve odasúgta a fülébe. – De talán téged csak megérdemellek, nem? Ne harcolj ellenem örökké!
Most Anne Gorman-en volt a megrökönyödés sora. A férfi szavain feldühödött.
- Hogy lehet ilyen szemtelenül érzéketlen? Hiszen Erica szereti magát! – kiáltotta, és mérgében ütni kezdte a férfi mellkasát.
- Sss… Csitt, kicsim! Nyugodj meg! – csillapította Mike, s szorosan lefogta megvadult ökleit.
- Én is szeretem Ericát – kezdett a magyarázatba –, hiszen a szüleink halála óta ő az egyetlen rokonom, ő a családom.
A lány abbahagyta a vergődést, és elkerekedett szemekkel nézett a férfira, aki komolyra fordította a szót.
- Erica Hopkins, alias Erica Stanton a húgom, édes Anne. Mindketten új névvel kerültünk az Alakulathoz, hogy ne derüljön ki az igazság a rokoni kapcsolatról. Persze jelenleg ez már nem számít, mert megszakadt a kapcsolatunk a világgal, az ismerőseink számára nem létezünk már. De így nehezebb rájönni a hollétünkre és a kilétünkre. Az eredeti nevem Michael A. Stanton. A katonai akadémia után rövidesen bekerültem a titkos programba, el kellett tűnnöm a világ szeme elől. Fájdalmas volt elválnom a családomtól, a halálukról is csak később értesültem. A húgom nem adta fel a keresésemet, és állhatatossága – és némi segítség általam – csakhamar a közelembe juttatta. Ő megmaradt nekem, ami nagyon boldoggá tesz, de nem pótolhatja azt, amit irántad érzek, Anne Gorman! Már akkor, amikor először megláttalak, ráébredtem, hogy valami hiányzik az életemből, amiről addig nem is vettem tudomást. Az én életem ez a harc, az örökös küzdelem, amolyan „mentsük meg a világot bármi áron” címmel, de megjelentél te, és összezúztad gondosan felépített elefántcsont-tornyomat, és rájöttem, hogy kellesz nekem! Őrülten akarlak téged, Anne Gorman!
Anne elbódultan hallgatta az őszinte szavakat, értelmük egyelőre nem jutott el a tudatáig. Nehéz volt feldolgozni ezt a vallomást, nem tudta, mit is gondoljon. A férfi kérdőn figyelte arcának rezdüléseit, bátorítást remélve, és rettegve az elutasítástól.
- Akkor te… - nyögte a lány hökkent zavarban – Akkor te nem is jártál Ericával, nem is voltál szerelmes belé…
- Ó, én édes kis bolond szerelmem! Hát nem éppen most meséltem, hogy a húgom? – kacagott Mike, még mindig a tágra nyílt, csillogó szemeket nézve.
- A húgod – dünnyögte Anne. – Milyen kézenfekvő.
Hirtelen borzasztóan butának és naivnak érezte magát, és ezen az sem segített, hogy hatalmas kő esett le a szívéről. Szótlanul elfordult.
Mike csendesen várta, hogy mi jön ezután, gondolatai sután kapkodtak ide-oda, kétségek kezdték gyötörni. „Miért nem szól?” – töprengett.
- Anne – szólította meg halkan.
A lány szembefordult vele, arcán könnycseppek gördültek végig. Mike nem bírta tovább, hozzálépett, s gyengéden felemelte az állát. Mikor látta, hogy amaz nem ellenkezik, óvatosan, nehogy elriassza, hozzáhajolt.
Ajkaik összesimultak.
Anne újra érezte a bizsergést, érezte a férfi sóvárgását, mely beléoltotta az izgatottságot. Lassan, bizonytalanul fonta a férfi nyaka köré karjait, majd mind erősebben szorította magához. Kétségbeesetten kívánta ölelését. Meglepetten vette tudomásul, milyen hevesen reagál teste a férfi közelségére, érintésére. A vágy, amit a kezdetek óta érzett, most csillapíthatatlanul tört felszínre.
Megrettent, amikor a férfi elengedte, habár csak a hálózsákért indult. Szótlanul odabiccentett Pete-nek, aki a csapat fölött őrködött a sötétben. Amaz bólintott, arcán kaján vigyor ömlött szét. Mike megsemmisítő pillantása következtében tüntetően elfordult.
A kapitány távolabb a többiektől, a hatalmas fa tövében terítette le a pokrócot, majd Anne-hez sétált, aki dideregve követte a tekintetével cselekedetét. Szemlesütve szégyenkezett egy pillanatig, de amikor a férfi a karjaiba emelte, megfeledkezett a zavaró érzésről.
Szelíd vadsággal csókolták, fedezték fel egymást. A koronákon átszűrődő holdfény gyengéden simogatta végig egymásba fonódó testüket, az éjszaka csodás, lágyan zenélő hangjai összevegyültek a szerelemével.
A magasban rejtőzködő ifjú jugong áhítattal figyelte gyönyörű egyesülésüket. Szívét melegség járta át. Lám, lám, igaza volt. A buboréklakók is éreznek, nem mind kegyetlen gyilkos, ahogy népének tudatában él. Képesek értékelni a szépet, a jót, magukba tudják fogadni az újat, a rendkívülit is. Határozottan fejlődőképesek.
Jyg vetett még egy búcsúpillantást az ölelkező szerelmesekre, majd tapintatosan elfordult, és a levegőbe libbenve eltűnt szeretett dzsungelének többezer éves fái között. Szívében élt a remény, hogy egyszer még viszontláthatja új ismerőseit.
