Ne bánts!

Ne bánts! Hisz én csak szeretlek...
S másra nem is vágyom igazán.
Nem tehetek róla, hogy ilyen vagyok,
Ne ítélj el kérlek nagyon korán!

Ne mondd, hogy ezért, s ezért...
Hisz csekélység az, szóra sem érdemes.
Mi méltó lenne haragodra, nézd!
Bennem nincsen. Hát ne is keress!

Míg szívem birtoklod, ne feledd:
Téged megbántani képtelen lennék.
Szerelmem lelkem mélyéből ered,
S nem csupán külső máz, festék,

Mely szépséget varázsolhat kívül,
De belül rothadó, romlott lehet;
Mintára festői ház épül,
S boldogságot bele senki sem vehet.

Ne ítélj hát! Nem vagyok őrült,
Csak egyetlen esetben lennék:
Ha egy olyan kapcsolatot, mint a miénk
Szó nélkül, s hazug módon felednék!

De nem viselném el, azt hiszem,
Hisz szeretlek téged az őrülésig.
Veled leszek én, amíg csak engeded,
S együtt szállunk föl a mennyek tetejéig...
(1996. december 5.)