Hazamegyek. Megpihentetni
fáradt tagjaim,
az agyam… Benne ezernyi
vihar dúl.
Jó lesz sietni.
Indulok. Felsikoltanak
a fémkerekek;
A vonat, a pillanat
feléled…
A fák szaladnak.
Mint gyermekkoromban volt, régen…
Tán csak álom?
Nem tudom… A láncok zenéje
lelkemig hatol.
Menekülnék tőle.
Júniusi nyár dermeszti szívemet;
A halál, és…
… valami itt belül, mélyen…
Talán ősi átok,
talán a félelem…
Magával ránt, elborít
egy hullám…
A szél létem tengerén süvít;
Fuldokol…
Közben engem fojt, szorít!
…és a csavarok ropogását
hallom megint.
Elhagyom az álmok birodalmát,
s felfedezem
az otthon hívó szavát.
Nem fáj az egyedüllét
többé már.
Könnyezek… Vajon miért?
Csak a múlandó,
fájó életért…
(1996. június 29.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése