8.
Marie a főnöknő szobája előtt várakozott. Néhány napja volt már, hogy az Uralkodó előtt meg kellett jelennie. Azóta szerencséjére még nem hívták vissza, ezért áldotta is a sorsot. Mostanában a királynak sok gondja volt, nem ért rá olyan egyszerű dolgokra, mint a szórakozás. Persze Marie nem tudhatta, mikor rendelik ismét vissza, és minden percben rettegett, amikor hivatali ügyintézők közelítettek Lady Tamedy irodája felé. Ilyenkor elfogta a pánik.
Már egyáltalán nem tartotta olyan okos dolognak azt, hogy ki legyen szolgáltatva az Uralkodó kényének-kedvének, és restellte is magát, amiért oly buzgón kívánta teljesíteni ostoba tervét. Rájött, hogy Mattnek volt igaza, és nem képes végigcsinálni az egészet.
Szégyellte magát, nem mert bátyja megrovó szemei elé kerülni, ezért egy látogatási időt ki is hagyott, Matt legnagyobb aggódására. De nem bírta tovább, idejött, hogy a főnökasszonytól eltávozást kérjen néhány órára.
Bekopogott.
Bentről az ismerős, kedves hang hívta.
Lady Tamedy éppen a munkarend nyomtatványait írta felül, amikor felnézett a papírhalom közül, de a lány láttán nyomban félbehagyta munkáját, és elmosolyodott.
- Jó reggelt, gyermekem! – köszöntötte.
- Jó reggelt, asszonyom! Csak az eltávozás miatt jöttem.
- Ó, hát persze! Már meglepődtem, hogy talán most sem mersz a bátyád szeme elé kerülni! – nevetett az asszony.
Marie elpirult.
- Nem bírtam volna ki még két napot a következőig. Hiszen tudja, mennyire sokat jelent nekem a testvérem!
- Hát persze! Valószínűleg már nagyon aggódik, mi történhetett veled. Úgyhogy a világért se várasd tovább!
- Köszönöm, asszonyom! – intett még vissza Marie, aztán indult volna, de a főnöknő még megállította.
Marie kérdőn nézett rá, amint Lady Tamedy bizakodó, de szomorúan csillogó szemeit észrevette.
- Ó, Marie! Hadd kérjelek meg valamire! – szólt esdeklően.
Marie egészen megszánta a kétségbeesett asszonyt.
- Meg sem kell kérnie, asszonyom! Magamtól is érdeklődnék a fia után. Ne aggódjon, biztosan tudok jó híreket hozni önnek! – ígérte a lány, és megszorította Lady Tamedy halovány, kékes árnyalatú, sápadt kezeit.
- Köszönöm, leányom! Olyan sokat jelent nekem a barátságod és a szereteted! Nagyon köszönöm!
Marie meghatódva vetett még egy búcsúpillantást felé, majd magára hagyta a nagyon karcsú, törékeny alakot. Gondolatai sokfelé kalandoztak.
„Matt biztosan tud segíteni nekem!” – tűnődött. Általa ismerte meg álmaiba beférkőzött titkos szerelmét is, csak hallott valamit a többi huaklin fogolyról is! Szerette volna azt is megtudni, ki lehet az a huaklin férfi, aki állandóan az eszében jár, kinek már a gondolatára is valami különös forróság önti el a testét, a szíve pedig eszeveszettem kalapálni kezd! Meg fogja tudni!
De mi lesz azután? Hiszen az Uralkodó ellen semmit nem tehet!
Kétségbeesetten gyorsította lépteit, kibuggyanni készülő könnyein át szinte észre sem vette a folyosó járókelőit, akik sorra elhaladtak mellette. Csak ment, szívszorító gondolatokba temetkezve.
A felvonónál háromszor kérdeztek rá, mire eljutott a tudatáig, hogy melyik szintre kíván menni. Tőle aztán a felszínen is kiköthettek volna! Gépiesen nyomta meg a bányászati szint gombját, mire a lift elindult vele a mélységbe.
A bányászati szinten felmutatta látogatói igazolványát a hivatali pecséttel az őrnek, aki kinyitotta előtte a rácsot. Átvágott egy halom rakodókocsi közt, összehúzva magán a ruhát, nehogy piszkos legyen a portól, koromtól és egyéb undorító szennyezőanyagtól. Persze mire újra visszatér saját körzetébe, elkerülhetetlenül koszosnak érzi magát.
Az újabb ellenőrzésnél közölte, kivel kíván találkozni, teljesen feleslegesen, mert már ismerték errefelé. Hiszen két-három naponta megjelenik itt.
Csakhamar feltűnt az a blokk, ahol Matt dolgozni szokott. Körülnézett, hol találhatná meg a bátyját. A sok furcsa lény közt igazán nem volt nehéz felfedeznie a férfit. Ott volt, hajlongva, görnyedve az egyik fal mellett, éppen egy kiálló sziklát aprítva csákányával. Mellette mit ad isten, az álmaiból oly jól ismert idegen vágta bele szerszámát a kemény falba.
Marie-t elöntötte a forróság. Megbabonázva bámulta a széles, meztelen hátat, mely kéklőn csillogott a verítéktől. Elidőzött tekintete a duzzadó izmokon, melyek különböző helyeken domborodtak ki a végzett munka közben, a keskeny csípőn, melynek feszes vonala hívogatóan vonta magára az érdeklődését. Tökéletesebb testet Marie el sem tudott volna képzelni, habár meglehetősen csekély volt a tapasztalata ilyen téren.
De a láttán feltámadtak szunnyadó női ösztönei, szenvedély hatotta át egész lényét, fantáziája szabadon szárnyalni kezdett.
Révületéből Matt ölelése szabadította fel, aki lelkesen köszöntötte, és örült, hogy végre ismét láthatja. Mellette szelíden mosolyogva ott állt a sötét hajú huaklin is. Marie szóhoz sem jutott zavarában, és képtelen volt kivonni magát a férfi izzó tekintetének sugarából.
Csak állt ott sóbálvánnyá merevedve, amikor a férfi kezébe vette kezét, és ajkához emelve csókot lehelt rá.
- Örülök, hogy újra találkoztunk, kisasszony! – üdvözölte mély, búgó hangon. – Már régóta nem láthattam önt, Marie!
A lány kiszáradt torokkal próbált szóhoz jutni, de a férfi erős kezének érintésétől villámok cikáztak a testében.
- Is… ismerjük egymást? – kérdezte hebegve. Matt közbevágott.
- Elég rég találkoztatok már, de ha nem emlékeznél rá, akkor bemutatom neked Gogardot, a legjobb barátomat és rabtársamat.
- Én em… emlékszem, de már régen volt… - felelte Marie.
- Néhány éve – közölte Gogard. – Igazán megtisztelő, hogy mégsem felejtett el közben, hölgyem!
Gogard is feszült volt, amikor észrevette a megérkező lányt, aki sok ideje már kísérte minden kellemes pillanatát. Nem igazán számított a találkozásra, ezért eléggé feszélyezve érezte magát.
És milyen különösen nézett rá Matt húga! Nem bírta elfeledni azt a pillantást. Szenvedély tükröződött benne, szinte lángolt, és Gogardra rátört a vágyakozás a nő után. A lány dermedten állt előtte, és nem a bátyját figyelte! Épphogy ő volt az érdeklődés tárgya! De vajon miért? Attól, hogy felismerte?
Nem. Valami egészen másról volt szó. Még akkor is egybe fúródott pillantásuk, amikor Gogard odaszólt barátjának, figyelmeztetve húga érkezésére.
Soha nem tapasztalt még ilyen fajta feszültséget, ami férfi és nő közt minden előzetes nélkül megjelent. Teljesen újak voltak számára az érzések, melyek megragadták. Tudta ő, hogy már annak idején felébredt benne valami Matt húga iránt, amikor először találkoztak, s titokban azóta is sóvárgott utána, de most hirtelen lavinaként öntötte el ez a különös vágyakozás.
Matt csendben figyelte a vibráló feszültséget a két személy között, akik fontosak voltak a számára, s a felismeréstől kaján vigyor ömlött szét az arcán. „Ez már igen! – gondolta vidáman. – Alakul a dolog! Nem is gondoltam volna, hogy ezek ketten egymásba habarodnak! Nahát, hugi, te mindig megleped az embert!”
Mindebből egy szó sem hangzott el, nem akarta megzavarni a bimbózó vonzalmat. Aztán kezdett a dolog kellemetlenné válni a számára, amikor még mindig nem vettek róla tudomást. Közbevágott hát, amivel az idill szörnyű zavarba fulladt.
- Na rendben, gyerekek, azért én is itt vagyok! – veregette meg mindkettejük vállát.
- Tessék? Mit mondtál? – ocsúdott fel Gogard, és Mattre meredt.
- Mivel nagyon egyedül éreztem magam a becses társaságotokban, ezért szíveskedtem felhívni a figyelmet arra az egyszerű tényre, hogy én is a világon vagyok! – vonta meg a vállát a fiú.
Marie elpirult zavarában. Gogard azonban hamar feltalálta magát.
- Ne haragudj, Matt, de már majdnem elfelejtettem, mennyire gyönyörű is a kishúgod! – biccentett a lány felé, és Marie úgy érezte, mintha gyémántszemei felperzselnék minden akaraterejét.
De nyugalmat erőltetett magára.
- Köszönöm a kedves bókot! De nem hiszem, hogy rászolgáltam! – szabadkozott a lány.
- De hiszen te gyönyörű vagy, húgocskám! – kiáltotta rajongva a fivére. Gogard is megerősítette ebben.
- Marie! Most mondd el, hol a fenében voltál, mióta nem láttalak! – tért rá Matt az őt leginkább foglalkoztató kérdésre.
Marie elszontyolodva foglalt helyet egy tábori széken, és maga elé meredt, úgy érezte, mintha vallatószékben ülne.
- Remélem, nem csináltál semmi butaságot! – szólt aggódva, amint hallgatag húgát figyelte. – Marie! Válaszolj!
- Nem. Nem csináltam semmit. De nem sok híja volt – emelte fel az arcát.
Gogard feszülten figyelt, és egyre idegesebb lett. A lány sorra beszámolt mindenről, hol pirulva, hol elsápadva. Elmesélte, hogyan találkozott Őfelségével, és hogyan menekült meg a gyalázattól, mely olyan közel járt hozzá. Továbbá arról is beszélt, miként próbált az a különös testőrkapitány merényletet elkövetni, és milyen büntetést szabtak ki rá. A két férfi elképedve hallgatta.
Marie csak azt közölte, hogy a király hipnózissal kényszerítette az ágyába, azt már nem tudta elmondani, hogy milyen alakban jelent meg előtte, hiszen azzal elárulta volna a legtitkosabb érzelmeit. Pedig elég nagy jelentősége volt a ténynek, de a lány hallgatott. Képtelen volt beszélni róla. Még így is szégyellősen sütötte le a szemét, amikor a kellemetlen esetről esett szó.
Matt felháborodva tette szóvá afeletti rosszallását, hogy ennek egyáltalán nem lett volna szabad bekövetkeznie.
Gogard csendben nézte Marie sápadt arcát, pupillái összeszűkültek az indulattól. Nem viselte volna el, ha az Uralkodó bemocskolta volna a lány tisztaságát. Undorodva fordult félre, amikor gondolataiban lejátszódott a szörnyű jelenet. Amikor újra a lányra nézett, látta, hogy az is felé fordította arcát, szemei könnyektől csillogtak, és kétségbeesés tükröződött bennük. Ez az esdeklő kifejezés pedig neki szólt, és a férfi késztetést érzett, hogy átölelje, és lecsókolja arcáról a kibuggyanó könnycseppeket.
De nem tehette.
Itt volt a lány bátyja, aki mellesleg a barátja is, nem vehette a karjába, nem babusgathatta a nőt nyíltan, pedig Gogard tudta, érezte, hogy az vágyik rá. Szereti őt. Tudta.
Látott már szerelmes nőt, átélt már ő is hasonló érzelmeket, és még ha a lány ártatlanságában nem is tudja, ő igenis tisztában volt vele, hogy egy szerelmes asszony rajongását és kétségbeesett vágyakozását ismerte fel azokban a hatalmas, gyönyörű, kifejező szemekben!
Szinte eszét vesztette a felismeréstől.
Ó, ha nem volna itt a bátyja!
De hát ott volt. Semmit nem tehetett.
Felsóhajtott, és arrébb lépett. Nem akarta megnehezíteni a lány dolgát.
Matt még mindig kérdezősködött. Semmit nem vett észre kettejük néma szemkontaktusából.
- Marie, csak arra az egyre kérlek, ne menj el többé ahhoz a disznóhoz! Találj ki bármit, tagadtasd le magad, de ne kerülj a közelébe! Kérlek! Ugye megteszed?
- Tényleg az lenne a legjobb, ha mindig kimentené magát, de ne kerüljön veszélybe sem! – közölte Gogard is, egyetértve Matt-tel. – Vigyázzon magára, legyen óvatos!
- Vigyázni fogok! – ígérte a lány, aztán eszébe jutott valami.
- Gogard! – kiáltott fel hirtelen. A férfi meglepődve kapta fel a fejét.
Igen?
- Csak azt szeretném kérdezni, tud-e valamit más huaklin személyekről is, vagy ön az egyetlen a népéből ezen a helyen?
Gogard kissé csalódott ugyan, nem erre a kérdésre számított, de mégis érdeklődve tekintett a lányra.
- Miért kérdi? Természetesen elég sokan vagyunk itt rabságban, de nem értem, miért érdekli ez magát, hölgyem.
- Én csak… egy ismerősöm számára kérek információt – lehelte a lány. – A főnökasszonyom aggódik a népéért, és szeretné megtalálni az elveszett fiát. Úgy gondoltam, talán itt többet mondhatnak…
- Marie, azt tudnia kell, hogy nem mindenki olyan szerencsés, mint ön, hogy nap mint nap találkozhat a bátyjával! – mosolyodott el keserűen Gogard. – Sokan keresik a hozzátartozóikat, akiket elszakítottak egymástól.
- Igen, ezt megértem, de nem akárkiről van szó. A hercegről. Lady Tamedy fiáról… - ijedten hallgatott el, amint meglátta Gogard szikrázó, elkerekedett szemeit.
Még Matt is meglepődött a név hallatán. Gogard egy ugrással a rémült lány mellett termett, maga felé fordította, és megrázta a vállait.
- Hol az anyám? Él? Beszéljen már, az istenért! Tamedyt említett. Ugye jól hallottam? Mi van vele?
Most Marie-n volt a meglepődés sora. Álmában sem gondolta volna, hogy éppen a főnökasszony fiával fog megismerkedni… és beleszeretni! Hallatlan öröm töltötte el a szívét, hogy milyen jó hírekkel szolgálhat majd a szeretett asszonynak.
De pillanatnyilag a rá tapadó kezekkel kellett megbirkóznia, és ahogy elnézte, elég nehéz dolga lesz. Megpróbálta kivonni magát az erős karok szorításából, de mivel ez nem ment, beszélni kezdett.
- Tisztelt uram, elengedne, ha megkérem? Nem tudom, tisztában van-e vele, milyen erősen szorít.
- Gogard, csillapodj le, és engedd el a húgomat! – lépett közbe Matt is. – Azzal nem jutsz előbbre, ha összetöröd a csontjait, ráadásul még a bosszúmra is számítanod kell!
- Ó, kérem bocsásson meg! Elragadtattam magam. Ne haragudjon, de olyan régen nem hallottam az anyámról, hogy már azt hittem, nem is él… - röstelkedett a férfi, amikor rájött tapintatlanságára.
- Ha Lady Lyrya Tamedy az ön édesanyja, akkor ne aggódjon, nagyon jól van. Igen magas beosztásban ül, mint a néhai I. Braulikoon utolsó felesége, ő a szolgálótestület igazgatónője. És meg kell mondjam, az ön édesanyja a legkedvesebb asszony, akit valaha ismertem.
- Ó, Marie! Nem is hiszi, milyen jó hírt hozott nekem! Elnézését kérem, ha durva voltam, de elvesztettem a fejem! – mondta, de örömében még felkapta a lányt a karjába, és megpörgette a folyosón. – Él az anyám! – nevetett, és Marie szívből vele nevetett.
- Tegyen le! – suttogta, mert a szíve hevesen kalimpálni kezdett a mellkasában a férfi nyilvánvaló közelségétől.
Gogard arca komolyra változott. Megérezte a női test remegését, és ez felajzotta érzékeit. Óvatosan lecsúsztatta a földre, de testük végigsiklott egymáson. Hosszan bámulták egymást szorosan összetapadva, és egyáltalán nem érezték úgy, hogy szét kellene válniuk.
A férfi tette meg a kezdő lépést. Elhátrált, és udvarias kézcsókkal eleresztette a kábult lányt. Csak szemei izzottak a feléledt vágytól.
Milyen jó volt érezni a közelségét! Karjaiban tartani törékeny, remegő testét, beszippantani szolid parfümjének illatát, arcán érezni selymes hajfürtjeinek lágy simogatását és érezni szívének gyors dobolását, mely szinte átadta ritmusát saját szívének ütemes veréséhez. Soha nem érzett még ehhez hasonló kábulatot, amely a lány ölelésének érzetéből fakadt.
Marie hasonlóan érzett. Soha nem volt még ilyen közelségben egyetlen férfihoz sem, soha nem tapasztalta még, milyen mámorító is lehet két erős kar, ha őt öleli. Csalódottan ingott meg, amikor a varázs megtört, és a férfi eltaszította magától. Szédülten vette tudomásul, hogy az adott helyzetben ez volt a helyes cselekedet.
De hirtelen ürességet érzett a gyomra tájékán, megcsapta a kellemetlen hűvösség, mely az alagút huzatjából táplálkozott, és tudta, hogy ennek folytatódnia kell majd, nem mehet el az érzés mellett csak úgy, mintha mi sem történt volna!
Hiszen a lelkük találkozott egy pillanatra!
Matt gyanakodva leste húga hallgatag arckifejezését, miután Gogard elköszönt, hogy visszaálljon a munkába, hiszen a hüllőképű őr már rosszindulatúan méregette, azon tanakodván magában, mivel kellene belekötni a hatalmas rabszolgába.
Marie fecsegni kezdett mindenféléről, milyen pletykák keringenek a felsőbb körökben, meg hogy ki mit viselt a legutóbbi bálon. De Matt látta rajta, hogy valami bántja.
- Mi bajod van, húgocskám? – vágott közbe az érdektelen szóáradat közepén.
- Tessék? – lepődött meg a lány. – Nincs semmi bajom.
- Hiszen látom én a nagy szomorú szemeden, hogy bánt valami. Miért nem mondod el?
Marie hallgatott, de homlokát gondterhelten ráncolta.
- Az Uralkodó alakváltó, Matt. És olvasni képes a gondolatokban – mondta némi habozás után. Matt meghökkent.
- Ezt nem is mondtad eddig. Honnan tudod?
- Mert… mert a saját bőrömön tapasztaltam – borzongott bele az emlékezésbe. – Amikor el akart csábítani, nemcsak hipnotizált, mert akkor az akaratommal képes lettem volna ellenállni. Belelátott a tudatomba, és a gondolataim között keresett ellenem használható dolgokat. Aztán amikor meglátta az agyamban egy számomra kedves személyről való emlékeimet, felvette az alakját, és akkor már képtelen voltam bármit is tenni ellene! Iszonyú volt, ahogy manipulált az érzéseimmel! Nem akarom többé átélni ezt! Nem akarom, hogy újra megtörténjen! – zokogta, és kezébe temette az arcát.
Matt együttérzően húzta magához, és végigsimított a haján.
- Nyugodj meg, na! Ne sírj! Az olyan elszomorító. Az én erős kishúgom nem adja meg magát olyan könnyen! – csitítgatta. – Azt elárulod, milyen alakban jelent meg előtted az a szörnyeteg?
A lány habozott, mielőtt kimondta volna az igazságot. Végül rászánta magát, és nagy levegővétellel kibökte:
- Gogard volt. Gogard Tamedy alakját vette fel.
- Micsoda? – hüledezett a férfi. – Ezért nem beszéltél hát róla Gogard előtt! – nevetett. – De te azt mondtad az imént, hogy alig emlékszel már a barátomra! Hogy is van ez?
Marie elpirulva válaszolt.
- Én… olyan zavarban voltam, amikor ő is itt volt, egyáltalán nem számítottam rá, és…
- És nem merted előtte bevallani, hogy titokban már régóta utána epekedsz! – fejezte be a gondolatot szórakozottan Matt. – De hidd el, kicsim – folytatta -, Gogard meglehetősen tapasztalt férfi, és ugyancsak bolond és vak, ha nem vette észre rajtad, mennyire rajongsz érte! Mellesleg, ahogy elnéztelek benneteket az előbb, kétség nem fér hozzá, hogy beloptad magad a szívébe! – dörmögte jókedvűen.
- Ó, Matt! Én olyan keveset tudok a szerelemről! Hiszen egyáltalán nem is értem magamat, olyan különös érzések fognak el, néha röpülni tudnék a boldogságtól, máskor meg legszívesebben meghalnék! Jól van ez így? – suttogta kétségek között a lány.
- Jaj, kicsim! Amennyit tudnod kell, annyit tudsz is, ne félj! De a szerelem meglehetősen kiszámíthatatlan dolog. Nem lehet kiismerni igazán. Majd kialakul magától. Gogard nagyon rendes, tisztességes férfi, és nem használja ki a helyzetet. Jól ismerem már. Az egyetlen barátom. Sógorként sokkal inkább örülnék neki, mint holmi zsarnokoskodó királynak. Na persze nem kell elfelejtkezni arról, hogy Gogard királyi családból származik, még ha közben kissé alább adta is! - vigyorgott Gogard felé, aki szorgosan bontogatta a kőfalat, és időnként szomorúan pillantott feléjük.
- Most már mennem kell, Matt! Vigyázz magadra! – szólt, és felállt, indulásra készen. De még visszafordult egy pillanatra. – És Matt! Köszönöm! Te vagy a legédesebb fivér a világon… és a legjobb barátom! – mosolygott rá elbűvölően, aztán még búcsút intett Gogardnak, és elindult.
Bátyja szeretetteljesen nézett utána, majd barátjához lépett.
- A kedvenc húgom – közölte, még mindig a távolodó után bámulva. Gogard követte tekintetét, és felsóhajtott.
- Marie a legszebb, legkedvesebb és legelbűvölőbb teremtés, akivel eddig találkoztam! – merengett.
- Igen – sóhajtotta Matt is, aztán folytatta. – És már évek óta halálosan szerelmes beléd! De hogy nem vettem észre? – kérdezte vigyorogva.
Gogard meghökkenten hallgatott, és Mattre meredt, aki elégedetten csóválgatta a fejét, miközben orra alatt mosolygott, és halkan dúdolgatva nekilátott félbehagyott munkájának.
Marie a főnöknő szobája előtt várakozott. Néhány napja volt már, hogy az Uralkodó előtt meg kellett jelennie. Azóta szerencséjére még nem hívták vissza, ezért áldotta is a sorsot. Mostanában a királynak sok gondja volt, nem ért rá olyan egyszerű dolgokra, mint a szórakozás. Persze Marie nem tudhatta, mikor rendelik ismét vissza, és minden percben rettegett, amikor hivatali ügyintézők közelítettek Lady Tamedy irodája felé. Ilyenkor elfogta a pánik.
Már egyáltalán nem tartotta olyan okos dolognak azt, hogy ki legyen szolgáltatva az Uralkodó kényének-kedvének, és restellte is magát, amiért oly buzgón kívánta teljesíteni ostoba tervét. Rájött, hogy Mattnek volt igaza, és nem képes végigcsinálni az egészet.
Szégyellte magát, nem mert bátyja megrovó szemei elé kerülni, ezért egy látogatási időt ki is hagyott, Matt legnagyobb aggódására. De nem bírta tovább, idejött, hogy a főnökasszonytól eltávozást kérjen néhány órára.
Bekopogott.
Bentről az ismerős, kedves hang hívta.
Lady Tamedy éppen a munkarend nyomtatványait írta felül, amikor felnézett a papírhalom közül, de a lány láttán nyomban félbehagyta munkáját, és elmosolyodott.
- Jó reggelt, gyermekem! – köszöntötte.
- Jó reggelt, asszonyom! Csak az eltávozás miatt jöttem.
- Ó, hát persze! Már meglepődtem, hogy talán most sem mersz a bátyád szeme elé kerülni! – nevetett az asszony.
Marie elpirult.
- Nem bírtam volna ki még két napot a következőig. Hiszen tudja, mennyire sokat jelent nekem a testvérem!
- Hát persze! Valószínűleg már nagyon aggódik, mi történhetett veled. Úgyhogy a világért se várasd tovább!
- Köszönöm, asszonyom! – intett még vissza Marie, aztán indult volna, de a főnöknő még megállította.
Marie kérdőn nézett rá, amint Lady Tamedy bizakodó, de szomorúan csillogó szemeit észrevette.
- Ó, Marie! Hadd kérjelek meg valamire! – szólt esdeklően.
Marie egészen megszánta a kétségbeesett asszonyt.
- Meg sem kell kérnie, asszonyom! Magamtól is érdeklődnék a fia után. Ne aggódjon, biztosan tudok jó híreket hozni önnek! – ígérte a lány, és megszorította Lady Tamedy halovány, kékes árnyalatú, sápadt kezeit.
- Köszönöm, leányom! Olyan sokat jelent nekem a barátságod és a szereteted! Nagyon köszönöm!
Marie meghatódva vetett még egy búcsúpillantást felé, majd magára hagyta a nagyon karcsú, törékeny alakot. Gondolatai sokfelé kalandoztak.
„Matt biztosan tud segíteni nekem!” – tűnődött. Általa ismerte meg álmaiba beférkőzött titkos szerelmét is, csak hallott valamit a többi huaklin fogolyról is! Szerette volna azt is megtudni, ki lehet az a huaklin férfi, aki állandóan az eszében jár, kinek már a gondolatára is valami különös forróság önti el a testét, a szíve pedig eszeveszettem kalapálni kezd! Meg fogja tudni!
De mi lesz azután? Hiszen az Uralkodó ellen semmit nem tehet!
Kétségbeesetten gyorsította lépteit, kibuggyanni készülő könnyein át szinte észre sem vette a folyosó járókelőit, akik sorra elhaladtak mellette. Csak ment, szívszorító gondolatokba temetkezve.
A felvonónál háromszor kérdeztek rá, mire eljutott a tudatáig, hogy melyik szintre kíván menni. Tőle aztán a felszínen is kiköthettek volna! Gépiesen nyomta meg a bányászati szint gombját, mire a lift elindult vele a mélységbe.
A bányászati szinten felmutatta látogatói igazolványát a hivatali pecséttel az őrnek, aki kinyitotta előtte a rácsot. Átvágott egy halom rakodókocsi közt, összehúzva magán a ruhát, nehogy piszkos legyen a portól, koromtól és egyéb undorító szennyezőanyagtól. Persze mire újra visszatér saját körzetébe, elkerülhetetlenül koszosnak érzi magát.
Az újabb ellenőrzésnél közölte, kivel kíván találkozni, teljesen feleslegesen, mert már ismerték errefelé. Hiszen két-három naponta megjelenik itt.
Csakhamar feltűnt az a blokk, ahol Matt dolgozni szokott. Körülnézett, hol találhatná meg a bátyját. A sok furcsa lény közt igazán nem volt nehéz felfedeznie a férfit. Ott volt, hajlongva, görnyedve az egyik fal mellett, éppen egy kiálló sziklát aprítva csákányával. Mellette mit ad isten, az álmaiból oly jól ismert idegen vágta bele szerszámát a kemény falba.
Marie-t elöntötte a forróság. Megbabonázva bámulta a széles, meztelen hátat, mely kéklőn csillogott a verítéktől. Elidőzött tekintete a duzzadó izmokon, melyek különböző helyeken domborodtak ki a végzett munka közben, a keskeny csípőn, melynek feszes vonala hívogatóan vonta magára az érdeklődését. Tökéletesebb testet Marie el sem tudott volna képzelni, habár meglehetősen csekély volt a tapasztalata ilyen téren.
De a láttán feltámadtak szunnyadó női ösztönei, szenvedély hatotta át egész lényét, fantáziája szabadon szárnyalni kezdett.
Révületéből Matt ölelése szabadította fel, aki lelkesen köszöntötte, és örült, hogy végre ismét láthatja. Mellette szelíden mosolyogva ott állt a sötét hajú huaklin is. Marie szóhoz sem jutott zavarában, és képtelen volt kivonni magát a férfi izzó tekintetének sugarából.
Csak állt ott sóbálvánnyá merevedve, amikor a férfi kezébe vette kezét, és ajkához emelve csókot lehelt rá.
- Örülök, hogy újra találkoztunk, kisasszony! – üdvözölte mély, búgó hangon. – Már régóta nem láthattam önt, Marie!
A lány kiszáradt torokkal próbált szóhoz jutni, de a férfi erős kezének érintésétől villámok cikáztak a testében.
- Is… ismerjük egymást? – kérdezte hebegve. Matt közbevágott.
- Elég rég találkoztatok már, de ha nem emlékeznél rá, akkor bemutatom neked Gogardot, a legjobb barátomat és rabtársamat.
- Én em… emlékszem, de már régen volt… - felelte Marie.
- Néhány éve – közölte Gogard. – Igazán megtisztelő, hogy mégsem felejtett el közben, hölgyem!
Gogard is feszült volt, amikor észrevette a megérkező lányt, aki sok ideje már kísérte minden kellemes pillanatát. Nem igazán számított a találkozásra, ezért eléggé feszélyezve érezte magát.
És milyen különösen nézett rá Matt húga! Nem bírta elfeledni azt a pillantást. Szenvedély tükröződött benne, szinte lángolt, és Gogardra rátört a vágyakozás a nő után. A lány dermedten állt előtte, és nem a bátyját figyelte! Épphogy ő volt az érdeklődés tárgya! De vajon miért? Attól, hogy felismerte?
Nem. Valami egészen másról volt szó. Még akkor is egybe fúródott pillantásuk, amikor Gogard odaszólt barátjának, figyelmeztetve húga érkezésére.
Soha nem tapasztalt még ilyen fajta feszültséget, ami férfi és nő közt minden előzetes nélkül megjelent. Teljesen újak voltak számára az érzések, melyek megragadták. Tudta ő, hogy már annak idején felébredt benne valami Matt húga iránt, amikor először találkoztak, s titokban azóta is sóvárgott utána, de most hirtelen lavinaként öntötte el ez a különös vágyakozás.
Matt csendben figyelte a vibráló feszültséget a két személy között, akik fontosak voltak a számára, s a felismeréstől kaján vigyor ömlött szét az arcán. „Ez már igen! – gondolta vidáman. – Alakul a dolog! Nem is gondoltam volna, hogy ezek ketten egymásba habarodnak! Nahát, hugi, te mindig megleped az embert!”
Mindebből egy szó sem hangzott el, nem akarta megzavarni a bimbózó vonzalmat. Aztán kezdett a dolog kellemetlenné válni a számára, amikor még mindig nem vettek róla tudomást. Közbevágott hát, amivel az idill szörnyű zavarba fulladt.
- Na rendben, gyerekek, azért én is itt vagyok! – veregette meg mindkettejük vállát.
- Tessék? Mit mondtál? – ocsúdott fel Gogard, és Mattre meredt.
- Mivel nagyon egyedül éreztem magam a becses társaságotokban, ezért szíveskedtem felhívni a figyelmet arra az egyszerű tényre, hogy én is a világon vagyok! – vonta meg a vállát a fiú.
Marie elpirult zavarában. Gogard azonban hamar feltalálta magát.
- Ne haragudj, Matt, de már majdnem elfelejtettem, mennyire gyönyörű is a kishúgod! – biccentett a lány felé, és Marie úgy érezte, mintha gyémántszemei felperzselnék minden akaraterejét.
De nyugalmat erőltetett magára.
- Köszönöm a kedves bókot! De nem hiszem, hogy rászolgáltam! – szabadkozott a lány.
- De hiszen te gyönyörű vagy, húgocskám! – kiáltotta rajongva a fivére. Gogard is megerősítette ebben.
- Marie! Most mondd el, hol a fenében voltál, mióta nem láttalak! – tért rá Matt az őt leginkább foglalkoztató kérdésre.
Marie elszontyolodva foglalt helyet egy tábori széken, és maga elé meredt, úgy érezte, mintha vallatószékben ülne.
- Remélem, nem csináltál semmi butaságot! – szólt aggódva, amint hallgatag húgát figyelte. – Marie! Válaszolj!
- Nem. Nem csináltam semmit. De nem sok híja volt – emelte fel az arcát.
Gogard feszülten figyelt, és egyre idegesebb lett. A lány sorra beszámolt mindenről, hol pirulva, hol elsápadva. Elmesélte, hogyan találkozott Őfelségével, és hogyan menekült meg a gyalázattól, mely olyan közel járt hozzá. Továbbá arról is beszélt, miként próbált az a különös testőrkapitány merényletet elkövetni, és milyen büntetést szabtak ki rá. A két férfi elképedve hallgatta.
Marie csak azt közölte, hogy a király hipnózissal kényszerítette az ágyába, azt már nem tudta elmondani, hogy milyen alakban jelent meg előtte, hiszen azzal elárulta volna a legtitkosabb érzelmeit. Pedig elég nagy jelentősége volt a ténynek, de a lány hallgatott. Képtelen volt beszélni róla. Még így is szégyellősen sütötte le a szemét, amikor a kellemetlen esetről esett szó.
Matt felháborodva tette szóvá afeletti rosszallását, hogy ennek egyáltalán nem lett volna szabad bekövetkeznie.
Gogard csendben nézte Marie sápadt arcát, pupillái összeszűkültek az indulattól. Nem viselte volna el, ha az Uralkodó bemocskolta volna a lány tisztaságát. Undorodva fordult félre, amikor gondolataiban lejátszódott a szörnyű jelenet. Amikor újra a lányra nézett, látta, hogy az is felé fordította arcát, szemei könnyektől csillogtak, és kétségbeesés tükröződött bennük. Ez az esdeklő kifejezés pedig neki szólt, és a férfi késztetést érzett, hogy átölelje, és lecsókolja arcáról a kibuggyanó könnycseppeket.
De nem tehette.
Itt volt a lány bátyja, aki mellesleg a barátja is, nem vehette a karjába, nem babusgathatta a nőt nyíltan, pedig Gogard tudta, érezte, hogy az vágyik rá. Szereti őt. Tudta.
Látott már szerelmes nőt, átélt már ő is hasonló érzelmeket, és még ha a lány ártatlanságában nem is tudja, ő igenis tisztában volt vele, hogy egy szerelmes asszony rajongását és kétségbeesett vágyakozását ismerte fel azokban a hatalmas, gyönyörű, kifejező szemekben!
Szinte eszét vesztette a felismeréstől.
Ó, ha nem volna itt a bátyja!
De hát ott volt. Semmit nem tehetett.
Felsóhajtott, és arrébb lépett. Nem akarta megnehezíteni a lány dolgát.
Matt még mindig kérdezősködött. Semmit nem vett észre kettejük néma szemkontaktusából.
- Marie, csak arra az egyre kérlek, ne menj el többé ahhoz a disznóhoz! Találj ki bármit, tagadtasd le magad, de ne kerülj a közelébe! Kérlek! Ugye megteszed?
- Tényleg az lenne a legjobb, ha mindig kimentené magát, de ne kerüljön veszélybe sem! – közölte Gogard is, egyetértve Matt-tel. – Vigyázzon magára, legyen óvatos!
- Vigyázni fogok! – ígérte a lány, aztán eszébe jutott valami.
- Gogard! – kiáltott fel hirtelen. A férfi meglepődve kapta fel a fejét.
Igen?
- Csak azt szeretném kérdezni, tud-e valamit más huaklin személyekről is, vagy ön az egyetlen a népéből ezen a helyen?
Gogard kissé csalódott ugyan, nem erre a kérdésre számított, de mégis érdeklődve tekintett a lányra.
- Miért kérdi? Természetesen elég sokan vagyunk itt rabságban, de nem értem, miért érdekli ez magát, hölgyem.
- Én csak… egy ismerősöm számára kérek információt – lehelte a lány. – A főnökasszonyom aggódik a népéért, és szeretné megtalálni az elveszett fiát. Úgy gondoltam, talán itt többet mondhatnak…
- Marie, azt tudnia kell, hogy nem mindenki olyan szerencsés, mint ön, hogy nap mint nap találkozhat a bátyjával! – mosolyodott el keserűen Gogard. – Sokan keresik a hozzátartozóikat, akiket elszakítottak egymástól.
- Igen, ezt megértem, de nem akárkiről van szó. A hercegről. Lady Tamedy fiáról… - ijedten hallgatott el, amint meglátta Gogard szikrázó, elkerekedett szemeit.
Még Matt is meglepődött a név hallatán. Gogard egy ugrással a rémült lány mellett termett, maga felé fordította, és megrázta a vállait.
- Hol az anyám? Él? Beszéljen már, az istenért! Tamedyt említett. Ugye jól hallottam? Mi van vele?
Most Marie-n volt a meglepődés sora. Álmában sem gondolta volna, hogy éppen a főnökasszony fiával fog megismerkedni… és beleszeretni! Hallatlan öröm töltötte el a szívét, hogy milyen jó hírekkel szolgálhat majd a szeretett asszonynak.
De pillanatnyilag a rá tapadó kezekkel kellett megbirkóznia, és ahogy elnézte, elég nehéz dolga lesz. Megpróbálta kivonni magát az erős karok szorításából, de mivel ez nem ment, beszélni kezdett.
- Tisztelt uram, elengedne, ha megkérem? Nem tudom, tisztában van-e vele, milyen erősen szorít.
- Gogard, csillapodj le, és engedd el a húgomat! – lépett közbe Matt is. – Azzal nem jutsz előbbre, ha összetöröd a csontjait, ráadásul még a bosszúmra is számítanod kell!
- Ó, kérem bocsásson meg! Elragadtattam magam. Ne haragudjon, de olyan régen nem hallottam az anyámról, hogy már azt hittem, nem is él… - röstelkedett a férfi, amikor rájött tapintatlanságára.
- Ha Lady Lyrya Tamedy az ön édesanyja, akkor ne aggódjon, nagyon jól van. Igen magas beosztásban ül, mint a néhai I. Braulikoon utolsó felesége, ő a szolgálótestület igazgatónője. És meg kell mondjam, az ön édesanyja a legkedvesebb asszony, akit valaha ismertem.
- Ó, Marie! Nem is hiszi, milyen jó hírt hozott nekem! Elnézését kérem, ha durva voltam, de elvesztettem a fejem! – mondta, de örömében még felkapta a lányt a karjába, és megpörgette a folyosón. – Él az anyám! – nevetett, és Marie szívből vele nevetett.
- Tegyen le! – suttogta, mert a szíve hevesen kalimpálni kezdett a mellkasában a férfi nyilvánvaló közelségétől.
Gogard arca komolyra változott. Megérezte a női test remegését, és ez felajzotta érzékeit. Óvatosan lecsúsztatta a földre, de testük végigsiklott egymáson. Hosszan bámulták egymást szorosan összetapadva, és egyáltalán nem érezték úgy, hogy szét kellene válniuk.
A férfi tette meg a kezdő lépést. Elhátrált, és udvarias kézcsókkal eleresztette a kábult lányt. Csak szemei izzottak a feléledt vágytól.
Milyen jó volt érezni a közelségét! Karjaiban tartani törékeny, remegő testét, beszippantani szolid parfümjének illatát, arcán érezni selymes hajfürtjeinek lágy simogatását és érezni szívének gyors dobolását, mely szinte átadta ritmusát saját szívének ütemes veréséhez. Soha nem érzett még ehhez hasonló kábulatot, amely a lány ölelésének érzetéből fakadt.
Marie hasonlóan érzett. Soha nem volt még ilyen közelségben egyetlen férfihoz sem, soha nem tapasztalta még, milyen mámorító is lehet két erős kar, ha őt öleli. Csalódottan ingott meg, amikor a varázs megtört, és a férfi eltaszította magától. Szédülten vette tudomásul, hogy az adott helyzetben ez volt a helyes cselekedet.
De hirtelen ürességet érzett a gyomra tájékán, megcsapta a kellemetlen hűvösség, mely az alagút huzatjából táplálkozott, és tudta, hogy ennek folytatódnia kell majd, nem mehet el az érzés mellett csak úgy, mintha mi sem történt volna!
Hiszen a lelkük találkozott egy pillanatra!
Matt gyanakodva leste húga hallgatag arckifejezését, miután Gogard elköszönt, hogy visszaálljon a munkába, hiszen a hüllőképű őr már rosszindulatúan méregette, azon tanakodván magában, mivel kellene belekötni a hatalmas rabszolgába.
Marie fecsegni kezdett mindenféléről, milyen pletykák keringenek a felsőbb körökben, meg hogy ki mit viselt a legutóbbi bálon. De Matt látta rajta, hogy valami bántja.
- Mi bajod van, húgocskám? – vágott közbe az érdektelen szóáradat közepén.
- Tessék? – lepődött meg a lány. – Nincs semmi bajom.
- Hiszen látom én a nagy szomorú szemeden, hogy bánt valami. Miért nem mondod el?
Marie hallgatott, de homlokát gondterhelten ráncolta.
- Az Uralkodó alakváltó, Matt. És olvasni képes a gondolatokban – mondta némi habozás után. Matt meghökkent.
- Ezt nem is mondtad eddig. Honnan tudod?
- Mert… mert a saját bőrömön tapasztaltam – borzongott bele az emlékezésbe. – Amikor el akart csábítani, nemcsak hipnotizált, mert akkor az akaratommal képes lettem volna ellenállni. Belelátott a tudatomba, és a gondolataim között keresett ellenem használható dolgokat. Aztán amikor meglátta az agyamban egy számomra kedves személyről való emlékeimet, felvette az alakját, és akkor már képtelen voltam bármit is tenni ellene! Iszonyú volt, ahogy manipulált az érzéseimmel! Nem akarom többé átélni ezt! Nem akarom, hogy újra megtörténjen! – zokogta, és kezébe temette az arcát.
Matt együttérzően húzta magához, és végigsimított a haján.
- Nyugodj meg, na! Ne sírj! Az olyan elszomorító. Az én erős kishúgom nem adja meg magát olyan könnyen! – csitítgatta. – Azt elárulod, milyen alakban jelent meg előtted az a szörnyeteg?
A lány habozott, mielőtt kimondta volna az igazságot. Végül rászánta magát, és nagy levegővétellel kibökte:
- Gogard volt. Gogard Tamedy alakját vette fel.
- Micsoda? – hüledezett a férfi. – Ezért nem beszéltél hát róla Gogard előtt! – nevetett. – De te azt mondtad az imént, hogy alig emlékszel már a barátomra! Hogy is van ez?
Marie elpirulva válaszolt.
- Én… olyan zavarban voltam, amikor ő is itt volt, egyáltalán nem számítottam rá, és…
- És nem merted előtte bevallani, hogy titokban már régóta utána epekedsz! – fejezte be a gondolatot szórakozottan Matt. – De hidd el, kicsim – folytatta -, Gogard meglehetősen tapasztalt férfi, és ugyancsak bolond és vak, ha nem vette észre rajtad, mennyire rajongsz érte! Mellesleg, ahogy elnéztelek benneteket az előbb, kétség nem fér hozzá, hogy beloptad magad a szívébe! – dörmögte jókedvűen.
- Ó, Matt! Én olyan keveset tudok a szerelemről! Hiszen egyáltalán nem is értem magamat, olyan különös érzések fognak el, néha röpülni tudnék a boldogságtól, máskor meg legszívesebben meghalnék! Jól van ez így? – suttogta kétségek között a lány.
- Jaj, kicsim! Amennyit tudnod kell, annyit tudsz is, ne félj! De a szerelem meglehetősen kiszámíthatatlan dolog. Nem lehet kiismerni igazán. Majd kialakul magától. Gogard nagyon rendes, tisztességes férfi, és nem használja ki a helyzetet. Jól ismerem már. Az egyetlen barátom. Sógorként sokkal inkább örülnék neki, mint holmi zsarnokoskodó királynak. Na persze nem kell elfelejtkezni arról, hogy Gogard királyi családból származik, még ha közben kissé alább adta is! - vigyorgott Gogard felé, aki szorgosan bontogatta a kőfalat, és időnként szomorúan pillantott feléjük.
- Most már mennem kell, Matt! Vigyázz magadra! – szólt, és felállt, indulásra készen. De még visszafordult egy pillanatra. – És Matt! Köszönöm! Te vagy a legédesebb fivér a világon… és a legjobb barátom! – mosolygott rá elbűvölően, aztán még búcsút intett Gogardnak, és elindult.
Bátyja szeretetteljesen nézett utána, majd barátjához lépett.
- A kedvenc húgom – közölte, még mindig a távolodó után bámulva. Gogard követte tekintetét, és felsóhajtott.
- Marie a legszebb, legkedvesebb és legelbűvölőbb teremtés, akivel eddig találkoztam! – merengett.
- Igen – sóhajtotta Matt is, aztán folytatta. – És már évek óta halálosan szerelmes beléd! De hogy nem vettem észre? – kérdezte vigyorogva.
Gogard meghökkenten hallgatott, és Mattre meredt, aki elégedetten csóválgatta a fejét, miközben orra alatt mosolygott, és halkan dúdolgatva nekilátott félbehagyott munkájának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése