Aranyozott húrokat penget a szív,
Szirének éneke tengermélybe hív!
Holt emlékek füstje fehérré fakul,
Gondolat alvó mécsese lángra gyúl...
Szilánkokra tört kincséért, mondd, mért sír?
A kristálygömb apró darabokra hull,
Lényem zord tekintetek közé szorul,
A vigasztalan sodrás mégis gyógyír,
Zokogásom mély, sajgó betűket ír.
S a látomás viaszos fénybe borul,
A kristálygömb apró darabokra hull!
(2011. augusztus 24.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése