11.
A hajnal apró kellemetlenségekkel köszöntött a csapatra. Hideg esőszemek törtek be orvul az elővigyázatlanul nyitva felejtett vízhatlan hálózsákokba, mit sem törődve az ellenük irányuló halk szitkozódásokkal. A morózusan ébredő emberek álmos szemüket dörzsölgették.
Ehrwald lenézett a mellette gömbölyödő nőre, akinek ébresztő csók céljából félrehúzta arcába hulló vörös hajtömegét, aztán halkan felsikkantott.
- Szivi, ébredj!
Susan felnyitotta pilláit, s rámeredt a szörnyülködő arcra.
- Úgy nézel, mint aki rémeket lát – közölte egykedvűen.
- Bocs, szivi, de azt látok! Mondd csak, gyakran előfordul ez veled? – fintorgott a férfi. – Remélem, nem ragadós!
Susan érezte, hogy valami nincs rendben. Kapkodva előkotorta holmijai közül kis piperetükrét, és rosszat sejtve belepillantott.
Aztán sikítva felugrott fekhelyéről. Arcán piros kiütések éktelenkedtek.
- Jaj, ne! – sírta kétségbeesve. – A bogarak! Azok a rohadt, átkozott rovarok! Miért kellett nekem idejönnöm!
Erica átkarolta a vállát, és vigasztalni próbálta a vigasztalhatatlan lányt. Aztán a kezébe nyomta az orvosi dobozból származó, külön Susan részére készített kenőcsöt.
- Tessék! Kenegesd! Sajnos, allergia ellen nincs semmi másom. De ez hamar leszedi rólad a pöttyöket – mondta, és egy zsebkendővel felitatta Sue szeme alól a könnyeket.
Mindannyian elgémberedtek az éjszaka folyamán. Volt, aki a hátát, volt, aki a derekát fájlalta. Pete tüsszögött. Erica jótékonyan osztogatta zsebkendőit. Pillantásával végigsimogatta Peterson arcát. Az hozzáhajolt, és szenvedélyesen megcsókolta.
Erre a csapat tagjai nagy jujjgatásba és fütyölésbe kezdtek. Pete erre kitárta karjait, körbefordult, és vigyorogva hajlongani kezdett.
- Köszönöm, köszönöm! – ismételgette, aztán ölbe kapta a piruló Ericát, és őt is megpördítette. Amikor letette, kacsintva a többieknek, a nagy fa irányába bökött ujjaival.
Mike kissé borzosan, átszellemült arccal ült a tövében, hátát a fa törzséhez támasztva. Ilyen nyugalmat még soha nem érzett, mint most, hogy karjában pihen a nő, akit szeret. A férfi békés vonásai elgondolkodásra késztették a társaság tagjait, akik még nem vették észre, hogy a kapitány nincs egyedül. Egyesek fejüket csóválták, mások hümmögtek, csak Pete mosolygott mindentudóan.
Aztán megpillantották Anne-t is.
Időközben kisütött a nap, sugarai átbújtak a levelek között, angyali fénybe burkolva a lány alakját. Időnként megpihentek a hajszálain, vörösesre színezve őket, s elidőztek az alvó nő kisimult, nyugodt arcvonásain.
Ámulva nézték a duót. Ilyen még nem fordult elő.
Erry kezét a szája elé téve kisvártatva megjegyezte:
- A főnök párt talált magának. Talán most már nem minket fog cseszegetni, gyerekek!
Erica megkönnyebbülten felsóhajtott, majd elmosolyodott. Lám, lám! Az ő kérges szívű testvérbátyja végre valahára megtalálta a lelki békéjét! Ideje volt már.
Saloga ezredes észrevette tátott szájú, megrökönyödötten tébláboló beosztottjait.
- Ti meg mi a fenét bámultok? – mordult fel tettetett rosszallással, de lerítt róla fesztelen jókedve. Odahajolt Anne füléhez, félresodort az útból egy vörösbarna tincset, és gyengéd ébresztőbe fogott.
A többiek közelebb léptek. Tekintetük övében a lány kinyitotta szemét. Rámosolygott Mike-ra, majd hökkenten nézett körbe.
- Mi történt? Hol vagyok? És ti mit bámultok rajtam? – érdeklődött.
- Te Mike! Mit csináltál vele az éjjel, hogy még azt sem tudja, hol van? – poénkodott vigyorogva Pete.
Anne-nek eszébe jutottak az éjszaka történtek, és pirulva lesütötte a szemét. Jobban magára húzta a takarót, és szégyenlősen mosolyogva megszólalt.
- Kapitány úr! Utasítaná az embereit, hogy törődjenek a saját dolgukkal, legalább, míg felöltözöm? Köszönöm!
- A hölgy óhaja számomra parancs, fiúk! – dörögte a hangja játékos szigorral. – Ideje tábort bontani. Indulás!
Halk nyafogás és elégedetlenkedő morgás közepette mindenki a dolgára indult, és a tábor kellékei alig több, mint fél óra alatt a hátizsákokban pihentek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése