7.
Mike felindultan toppant a központi vezérlőbe. Az ott lévők meghökkenten bámultak rá. A férfi lecsapott a személyi kereső monitorra. A kezelője habozva adta át helyét.
- Uram! Talán megmondhatná, mit keres, hogy megpróbáljak segíteni! – fintorgott lekezelően.
- Az egyik kutatónőnk eltűnt. Pár órája senki nem látta. Nem vesztegethetjük az időt, meg kell találnunk!Szemei szinte szikrát hánytak. A technikus látta, hogy nem érdemes vitatkoznia, úgyis alul maradna.
- Legyen szíves a hölgy nevét, uram! – helyezkedett el a gép előtt, keresve az aktuális programot.
Mike gyorsan bemondta a nevet, mire a monitoron feltűnt egy várostérkép, melyen halvány pontok vibráltak.
Semmi különös nem történt.
A technikus meglepetten meredt előre, majd újra próbálkozott. Értetlen arccal, fejcsóválva adta fel, amikor egy újabb próba után sem sikerült a keresés.
- Sajnálom, uram! Nem értem az egészet! Ha a városban tartózkodna, a képernyőn élénk zöld jelzés mutatná az elérhetésének a helyét. De amint ez gondolom önnek is feltűnt, az adatbank nem találta meg a város területén Miss. Gorman kódját. Nem lehetséges, hogy a hölgy távozott?
- Nem lehetséges! – kiáltott ingerülten a kapitány, és arca falfehérsége mutatta feldúltságát. Nyugtalanul és aggódva keresgélt gondolatai között, de nem értett semmit. Lehet, hogy a lány tőle szökött meg? Eléggé összekaptak a tanácsteremben, az igaz, és a lány zaklatott volt, amikor otthagyta, de nem lehet, hogy csak úgy eltűnjön a városból!
- Azt mondja, ha a városban lenne, látnánk? – töprengett.
- Igen, uram, azt! – bólogatott megértően a technikus. - Akkor tehát, ha nem látjuk – folytatta -, akkor nincs a városban. De hát hol a fenében lehet? Láttam, amikor elhagyta az épületet. Gyalogosan volt. Nem ismert senkit. Nem is tervezte, hogy megszökik, mi oka lett volna rá? Valami baj történhetett vele… - morfondírozott, de a gondolatra heves remegőgörcs rázta meg.
„Nem történhet baja! Az nem lehet! Éppen most, amikor tisztázhatnék mindent?”
- Nem történt baja, uram, mert azt mi tudnánk meg leghamarabb! Nem érkezett bejelentés, ez egészen biztos! – emelkedett fel a helyéről a technikus. – Még valamit tehetek önért, uram! Pár órával visszamenőleg követhetjük a hölgy jelzéseit, ha nem futottunk ki az időből. Az információk maximum nyolc órán keresztül tárolódnak, aztán automatikusan törlődnek.
- Mire vár még? – ragadta meg a férfi karját a kapitány. – Nincs még nyolc órája, hogy láttam őt! Siessen! A gépkezelő gyors tempóban dolgozott a számítógépen, homlokán ráncolódott a bőr az igyekezettől. Rövid várakozás elteltével a képernyőn felvillant a zöld jelzés. A technikus felkurjantott győzelmi mámorában, s még Mike is felsóhajtott megkönnyebbülésében.
- Megvan, uram! Elkaptuk! Nagyon furcsa… a kódja az utolsó jelzéseket nem messze innen, egy kisebb parkban adta le. De hová tűnt azután? Csak úgy nem szívódhatott fel!
Mike akkor már nem ezen gondolkodott. Gyorsan a kezelő elé nyomott egy papírtérképet.
- Jelölje be azt a pontot, ahonnan az utolsó jelek érkeztek, aztán itt sem vagyok!
Úgy is történt, mihelyst a technikus apró keresztet tett a helyre, Mike őrületes sebességgel elrohant. A vezérlő személyzete fellélegzett.
A kapitány esze csak Anne-en járt. Tudni akarta, hová tűnt, tudta, nem lenne képes feldolgozni az elvesztését. Mindent meg akart próbálni. Hiszen nem párologhatott el csak úgy a város kellős közepéből! Meg kell találni a nyomait! Nincs más megoldás.
Először is meg kellett keresnie a legénységet, és tájékoztatni a dologról. A portán üzenetet hagyott mindenki számára. Aztán bement a bárba, mert úgy érezte, innia kell valamit, mielőtt szétrobbanna a feje. Megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor éppen szemben megpillantotta húgát és Pete-et Mr. Tukida társaságában. Nem szólt egy szót sem, hozzájuk lépett, és kikért magának egy italt és egy erős feketét.
Ericáék letaglózva nézték sápadt arcát és zilált kinézetét, majd kérdően egymásra pillantva megvonták vállukat. A kapitány gyorsan felhajtotta az italt, majd a kávét kezébe véve, komoran maga elé meredt. Erica nem bírta szótlanul tűrni.
- Mike, te soha nem iszol! – szólt megrovóan s gyanakodva.
- Épp itt az ideje – mordult fel a férfi. - Csak nem kaptál vele össze? Mi történt? – kérdezte aggódva.
- Mi bánt, pajtás? – próbálkozott Pete is, mivel Mike nem felelt, és reakciója csak összeszorított ajkain mutatkozott. De erre már felemelte a fejét, kék szemében valami különös fény gyúlt, s szomorúan rekedt hangon kibökte:
- Anne eltűnt.
Kijelentését heves kérdészápor követte. Mindannyiukon úrrá lett a pánik. Erica egyenesen azzal gyanúsította meg bátyját, hogy ő üldözte el a lányt. A kapitány mindenről beszámolt.
Jurio Tukida figyelmesen hallgatta, majd végezetül elkérte Mike térképét. Összevont szemmel tanulmányozta egy ideig, aztán gondterhelten a többiekhez fordult.
- Mr. Saloga, ha nem csal az érzésem, a kedves kutatóhölgy jókora bajba keveredett. De mindenekelőtt meg kell tekintenünk a helyszínt.
Szigorúan beszélt, arca komoly volt, olyannyira, hogy társai szólni, kérdezni sem mertek. Michael szívét jeges marok szorította össze. Némán bólintott, aztán mindannyian szedelőzködni kezdtek, és sietve távoztak.
Kinn az utcán Pete-nek megoldódott a nyelve.
- Mr. Tukida! Úgy sejtem, ön tudja, hol az a hely, és hogy lehet ott eltűnni, mint a kámfor, ha szabad így fogalmaznom. Megosztaná velünk ezt a rejtélyt?
Tukida hirtelen felkacagott. Vékony vonású szemei egy-egy csíkká húzódtak össze.
- Kedves fiatalember, a dolog sokkal prózaibb holmi rejtélynél. Elméletem szerint rejtély nem létezik. De a legtöbb ember nem képes gyakorlatiasan gondolkodni, ha nem ért valamit, s azonnal levonja a következtetést, hogy a dolog megoldhatatlan. Pedig csak a tényeket kellene megvizsgálni. Ha odaérkezünk, nyilvánvalóvá válik feltevésem helyessége. Amennyiben mégsem, úgy tisztelettel és bocsánattal megkövetem önöket. De erre nem hinném, hogy sor kerülne.
Befordultak a következő utcán, és a japán folytatta.
- Meglehetősen szokatlan egy ifjú hölgytől ez a merészség – tűnődött, társai értetlen arckifejezését azonban figyelmen kívül hagyta.
Rövidesen elérték azt a kicsi parkot, amely minden gondjuk forrása volt, s amely egyedül szolgálhat megoldással. Tukida rutinosan hajtotta szét az ágakat, majd óvatosságra intve három kísérőjét, belépett a bokor rejtekébe. A többiek követték.
Amint beléptek, a felismeréstől eleresztettek egy kiáltást. Mike, mikor meglátta a tátongó nyílást a tisztás közepén, szitkozódva felmordult.
- Az isten verné meg ezt az átkozott bolond nőszemélyt!
- Na de Mike! – csitította a lány, de titokban egyetértett bátyjával, ha nem is tette éppen szóvá. A férfi folytatta. - Nem gondoltam, hogy ennyi esze sincs egy egyetemet végzett tudós, értelmes embernek! De hát mit is várhatnék egy nőtől?
Erica rosszallóan rápillantott, de mielőtt kikérte volna magának, Mike beléfojtotta a szót.
- Ne nézz rám ilyen csúnyán! Inkább figyeltél volna oda rá!
- Mi vagyok én? Óvónéni? Anne felnőtt nő, és nincs szüksége rá, hogy fogják a kezét! - Úgy látszik, mégis van – vetette közbe Pete.
- És persze nekem szántátok volna ezt a nemes feladatot, ugye? Egyetértek, hogy Anne nem cselekedett helyesen. De hát egy felnőtt embernek tudnia kell felelősséget vállalni a tetteiért! – ellenkezett a lány.
A japán férfi szórakozva figyelte a közjátékot, de idejét látta a közbeavatkozásra.
- Elnézést, ha megzavarom a fontos társalgást, hölgyem és uraim, de jó lenne, ha tennénk is valamit a bajba jutott kishölgyért.
- Hová vezet ez az akna? – kérdezte Mike. Tukida habozott. - Ez itt a probléma…
- Beszéljen már! – sürgette Pete.
- Ki a városból… az őserdőbe.
Ericának torkára forrt a feltörni készülő sikoly…
- Mit mondott? – rémüldözött a lány. – Lehetséges, hogy Anne… odakinn van egyedül… kizárva, tengernyi rémséges vadállat… között?
A japán sajnálkozóan bólintott.
- Igen, hölgyem. Ez a tényállás. Amilyen hosszú idő már eltelt, kénytelen vagyok feltételezni, hogy odakint kószál a vadonban. És ez bizony nem kis felelőtlenség. Rájött, hogy nem tud kimászni, ezért másik kiutat kereshetett. És sajnos téves címre érkezett. Ezen a csatornán át járkáltak jópár évvel ezelőtt az orvvadászok ki a dzsungelbe. Már réges-rég felszámolták a bűnszervezetet, de a járat még meg kell, hogy legyen. Azt ajánlom, mihamarabb indítsunk egy kutatócsoportot a keresésére, mielőtt nem késő. Habár az a gyanúm, és nem mintha el akarnám keseríteni magukat, de óriási szerencsénk – és Miss. Gorman szerencséje – lesz, ha életben találjuk. Ez a dzsungel minden négyzetméterében halálos veszedelmeket rejt, még komoly felszereléssel is, nemhogy egy szál fegyver nélkül. Javaslom, imádkozzanak, hogy idejében ráleljünk!
Tukida gyászos arccal ingatta a fejét. Michaelnek elakadt a lélegzete a szavaitól. Testét-lelkét a harag és tehetetlenség fájdalma hatotta át.
Nem így képzelte ezt az egészet!
Minden akkor kezdődött, amikor Anne a bázis fedélzetére lépett. Összekuszálta a nyugalmat, melyben addig részük volt, és minden emberi érzést, amely önnön lelkében nyugodott. Nem lett volna szabad hagynia, hogy így feldúlja az érzelmi világát a nő.
Nem lett volna szabad megismernie soha!
Ó, miért váltak a dolgok olyan elképesztően kuszává és megoldhatatlanná? Most, hogy beférkőzött a szívébe, és most, hogy már nem is próbált ellene harcolni, csak megadta magát, miért kell ilyen drasztikus kegyetlenséggel kitépnie a szívét, hogy ne fájjon ilyen őrjítően…
- Mire várunk még? – rázta fel Pete hangja.
- Igazad van. Induljunk máris! – mondta keményen a kapitány. Tukida még hümmögött néhányat a nyílás felé, aztán követte őket.
Mike szervezés terén elemében érezte magát. Ilyenkor nem volt ember, aki kétségbe vonta volna kapitányi mivoltát. Senkinek nem adott lehetőséget ellenállásra, gyorsan, hatékonyan vonta kezébe a parancsnoklást.
Hosszan tárgyaltak az idegenvezetővel, megvitatták a tervet, az útvonalat. Mindez néhány percet vett igénybe. Tukida összeszedte a szükséges felszereléseket, engedélyeket, mindent, ami kellett a dzsungelbe, Saloga ezredes pedig összekürtölte a fennhatósága alá tartozó legénységet.
Fuccs lett a szép programoknak, csakhamar keresőexpedícióvá alakult az egész gárda. Különösképpen furcsa volt, hogy még Susan allergiája is háttérbe szorult.
A lány mindenáron követni akarta társait, úgy érezte, Anne-nek szüksége lesz megfelelő ellátásra, ha rátalálnak, és az a tény, hogy fontos a jelenléte, szinte szárnyakat adott neki.
Különben is mi oka lenne egyedül a városban maradnia, ha Errynek amúgy is visszavonták a kimenőjét?
Így hát rövidesen az egész brigád menetkészen sorakozott a főkapu előtt, a városi felügyelőség által kirendelt terepszínű menetfelszerelésben, készen a túlélésre. Akár egy csapat harcedzett katona. Ami persze nem állt messze a valóságtól.
Mindannyian jól tudták, nem üdülni jöttek. És most egy társuk bajba került.
A kapuőr tüzetesen szemügyre vette kilépőjüket, tisztelgett, majd megnyitotta előttük a kijáratot. Ezután még két másik helyen is ellenőrizve voltak, míg végre kijutottak a szabad természetbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése