(Mesék szárnyain... részlet 4)

Ebédszünet volt. A munkások igyekeztek a lehető leghamarabb elhúzódni sátraikba a tűző nap melege elől.

Andrew fáradtan dőlt a matracára. Mint mindenki más, ő is unta már ezt az örökös hőséget. Szeretett volna most már inkább valamelyik sarkkör közelében felfedezősdit játszani. Olykor már semmi érdekes élménye nincs, amikor az összes lelet katalogizálása véget ért. Habár még pedzegette a fantáziáját az a titokzatos varázsgyűrű – ahogyan az emberei elnevezték. Willy Forbes nem tudott eddig semmi lelkesítőt mondani róla, s lassanként a reményt is feladta, hogy titkát valaha is megfejti.

Vajon mi okozta azt a furcsa sugárzást, amelyet a barlangban a gyűrű produkált? Képtelen volt a dolgot megmagyarázni, és ez igencsak zavarta kényes önérzetét. A rejtély miatt a gyűrű és ládikája még nem került a katalógusba. Pedig szerette volna végképp lezárni az ügyet, hogy végre üzenhessen rég látott lányáért, hogy meglátogassa. Kathy is biztosan tűkön ül már, úgy hiányzik neki otthon maradt családrésze. Sajnos az övékre soha nem érkezhetett válaszlevél, mivel pontos címet nem tudtak megadni, másképp meg túl problémás lett volna a híradás. Így hát nem sokat tudtak az otthon folyó dolgokról, s ez nagyon zavarta érzéseiket. Már túlontúl régóta vannak távol, jólesne némi pihenés.

Puha kéz fonódott nyaka köré, s érzéki csókot lehelt szélfútta, cserzett bőrére. A férfi körülnyalábolta az újonnan érkezett asszony testét és magához húzta.

Csodálta feleségét és rajongva szerette. Mindig meghatódott törékeny alakjának látványától. A középkorú nő kinézetre alig látszott idősebbnek egy diáklánynál. Persze Andrew is egy érett, ereje teljében lévő negyvenes férfi volt. És most gondjain túl is vágyakozott asszonyának érintésére, odaadó ölelésére.

A nő halkan megszólalt. Hangja picit remegett, talán a reá nehezedő kimerültségtől, talán attól, hogy férje karjaiban érezheti magát, a biztonság és erő ölelésében.

• Willy nem tud megbirkózni a jelekkel, Andrew. Azt mondja, hogy az egyiptomi írásjelek olvashatatlan halmazban vannak jelen. Mintha mindenféle betűt összeömlesztettek volna rajta. Lehetetlen értelmes dolgot kihozni belőle. A gyűrűn sem látszik semmi szokatlan. Olyan furcsa az egész… De nem akarok tovább várni az átadással. Úgy hiányzik Gloria és apa. Andrew, kérlek, fejezzük be gyorsan!
• Ne félj, szívem, hamarosan látod őket – simogatta meg felesége haját a férfi. Elgondolkodva tekintett maga elé.
• Volna egy kérdésem – szólalt meg hirtelen. – Te felpróbáltad a gyűrűt, amikor megtörtént az a különös dolog.
• Igen, de mire vagy kíváncsi? – komorodott el Kathleen.
• Mit éreztél akkor?

Az asszony egy pillanatra elbizonytalanodott, s testét enyhe remegés rázta meg, de felelt a kérdésre.

• Nagyon furcsa volt. Olyan melegség árasztott el, és mintha valami hangot is hallottam volna… nem is tudom. Tényleg érdekes volt, de félelmetes is. És mintha egy láthatatlan erő kerített volna a hatalmába, és húzott valamerre… - az asszony összevonta szemöldökét, és habozva folytatta. – Nagyon megijedtem. Olyan gyorsan történt. Olyan hirtelen ragadtak meg az érzések… Rémületemben levettem, de éreztem, hogy nem nagyon akarta… a gyűrű nem akart elengedni… - szemét lehunyta, látszott rajta, hogy zavarja a visszaemlékezés. Férje megnyugtatóan csókolta meg.
• Jól van, jól. Nem kell félned, itt vagyok veled.
• Ó, Andrew, ölelj át, szorosan, és ne engedj el! – kérte suttogó hangon a nő.

A férfi gyengéden teljesítette kívánságát. Gondolatai tovaszálltak, homlokára a gondok baljós felhőket vontak. De megérezte karjaiban asszonya remegését, ez visszahozta a jelenbe. Érezte, hogy a szenvedély magával ragadja. Ajka a nő ajkára tapadt, s mindketten átadták magukat az eggyéválás édes, gondűző gyötrelmének.

Odakünn, távol a világtól egy rózsatő virága elhullajtotta egyik tűzvörös szirmát…