A főpap leugrott a lováról, és kikötötte egy kiszáradófélben lévő fa törzséhez. Összehúzta magán a köpenyt. A csillagos ég alatt igen hűvös volt a levegő.
Lassan, óvatosan elindult a sátortábor felé, amelyet ezüstös koszorúba burkolt a holdfény. Könnyű saruja nyomán a száraz por felkavarodott. Sötét árnyként lopózott oda a legközelebbi sátor tövébe. Hozzálapult a terepszínű vászonhoz, nehogy valaki észrevegye.
A táborban egy lélek sem mozdult.
Halotti csend uralkodott.
Nem messze onnan, ahol Catal megbújt, hangos horkantás hallatszott, amitől a főpap összerezzent. A mellette lévő sátorból semmi nesz nem szűrődött ki, úgyhogy csöndesen bekukucskált.
A nagy helyiség a felszerelések egy részét tárolta, emberi lény nem tartózkodott ott.
Catal fellélegzett.
Úgy tűnt, a tábor területén nem állítottak őrt. Persze miért is állítottak volna? Normális ember nem merészkedik ki ennyire a lakott területtől, és kirabolni is felesleges volna az európaiakat.
A főpap sem ilyen céllal érkezett.
Neki kutatnia kell, vajon mi közük van ezeknek az idegeneknek az ő álmához. Mindenképpen végére kell járnia ennek a dolognak. Csak még azt nem tudta, hogyan fogjon hozzá.
A tábor nagy, és még az sem tiszta a számára, mit is keres. Körbejárhatná a sátrakat valami jel után kutatva, de hogyan maradhat ilyen sokáig észrevétlen? Mi lesz, ha valaki felfedezi? Nem teheti kockára az akció sikerét. Valamilyen úton azonban el kell indulnia.
Nem is teketóriázott tovább, a lehető legóvatosabb léptekkel kivált a sátor oltalmat adó árnyékából. Egy szemvillanással felmérte a terepet a holdvilág jótékony fényözönében, és úgy lopakodott előre.
A tábor azon oldalán, amerről érkezett csupa hatalmas raktársátor állt, ezekkel felesleges volt foglalkoznia. Úgy gondolta, hogy ha minden kötél szakad, még visszatérhet hozzájuk is.
Ám érezte, hogy erre nem kerül sor.
Valami belső hang, ösztönös megérzés azt súgta neki, hogy az itt tartózkodó személyek érdekesek a számára.
Az ideiglenes raktárépítmények gyűrűként vették körbe a lakósátrakat. A kör belseje felé közeledve Catal azon morfondírozott, melyiknél kezdje a kutatást.
Ahogy elnézte a telepet, felbecsülte a lakosok számát. Arra a következtetésre jutott, hogy semmiképp nem lehetnek többen húsz embernél. Mégis gondolkodóba ejtette ez a létszám abból a szempontból, hogy vajon melyikük fogja szolgáltatni terveihez azt a szépséges, szőke szűzleányt.
Ahogy felidézte a leány vonásait, Catalnak felpezsdült a vére és megfeszült az ágyéka.
Nem tartotta sokra a nőkkel való kapcsolatot, habár volt benne része elég, főként a falubéli, könnyűvérű hölgyekkel. De ők soha nem ébresztettek benne akkora érdeklődést, mint álmai aranyhajú tüneménye. Nagyon sajnálta, hogy fel kell áldoznia, mert mást is el tudott képzelni vele kapcsolatban. De a lánynak szűzen kell maradnia. Csak egy szűz vére képes csodát művelni.
Nem szabad hibáznia. Az végzetes lenne.
Itt tartott gondolatmenetében, amikor figyelmetlenül megbotlott egy földön heverő kondérban.
Felszisszent a fájdalomtól, és kissé meg is rémült, nem tudva, vajon mennyire okozott zajt az edény koppanásával.
Az eddigiektől is csendesebben húzódott vissza az egyik sátor mögé. Amikor meggyőződött róla, hogy nem hívta fel magára a figyelmet, hallgatózva továbbment.
A lakósátrak mellett nagy gondban volt, mert nem tudta, hogyan hatoljon be észrevétlenül. Szerencséjére a legtöbb oldalán sűrű szövésű, áttetsző hálós ablak díszlett, így könnyebben történt a belső feltérképezés.
Az első háromban egyenként három-négy férfi aludt. Valószínűleg munkások. Legalábbis durva kinézetükből Catal erre a következtetésre jutott. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy ezeknek a fickóknak bármi közük lehet az aranyhajú lányhoz, ezért a következő sátrat célozta meg.
Ez ablaktalan volt, ám a bejárat nem volt lezárva. Óvatosan bedugta fejét a nyíláson, szemét szokatta a sötéthez, ami belül fogadta. Amikor már csak félhomály uralkodott, tüzetesen körültekintett. Valami laborféleségnek tűnt, dobozok, kémcsövek, mindenféle tudományos műszer hevert az asztalokon.
Figyelme hirtelen az egyik sarokban támadt mocorgásra irányult. Felfüggesztett matracon egy test feküdt, ahogy a hangokból kikövetkeztette, valószínűleg férfi az illető. Mintha nyugtalanul aludt volna, mert sokszor átfordult a másik oldalára. Catal vigyázva nézte a magányos alakot, nehogy felzavarja amúgy is felületes álmából. A férfi nagyot horkantott, aztán egyenletes horkolásba kezdett.
A főpap visszavonulót fújt, és egy egész kicsi, csinos sátor felé indult. Tüzetesen körbevizslatta, különös tekintettel a gyanús neszekre. Semmit nem hallott, ezért megpróbálta fejét befúrni a sátorlap nyílásán. Széthúzta a vásznat és előrehajolt.
Odabenn csak asztal és szék volt, és a túloldalon hátizsákokban háztartási eszközök, ruhák feküdtek.
Ekkor jobbról gyenge sóhajtást hallott. Rémülten hátrahőkölt, és átkozta magát, amiért nem ügyelt jobban.
Miután egyenletessé vált a halk szuszogás, újra be merte dugni fejét az ajtón. Odatekintett, ahol az alvót észlelte, és egy szakállas férfifejet pillantott meg. Semmi különleges nem volt rajta.
Csalódottan tolatott kifelé, amikor szeme megakadt a férfi takaróján. Kirajzolódtak testének vonalai, és mellette valaki másé is. A másik illető gyenge nyöszörgést hallatott és kibújt a takaró alól. Önkéntelenül közelebb húzódott a védelmet nyújtó férfi testéhez, és arcát nekinyomta a széles mellkasnak.
Catal majdnem felkiáltott meglepetésében és szája elé kapta a kezét.
A bekandikáló holdsugár végigsimította a szabaddá vált női fejet, és csodálkozva csillantotta meg a fényt az aranyló hajzuhatagon. Aztán szégyenében, amiért felfedte a titkot, maga elé húzott egy felhőt, amitől a szoba újra sötétségbe borult.
A főpap némán meredt a nőre. Különös érzések ébredtek benne. Újra érezte azt a szexuális vonzóerőt, amit az álombéli lány keltett a testében.
Összerázkódott.
Ez nem lehet ő! Mégis, ugyanaz a haj, ugyanazok a vonások, csak kicsit idősebb kiadásban. Ez biztosan nem a véletlen műve! Tudta, hogy rábukkant az igazságra, a jelre, amit keresett. A szőke lány ennek az asszonynak a rokona. Még nem volt biztos abban, hogy húga-e avagy a lánya. Ez a nő éppolyan szépséges, mint az a leány az álmaiban. Mivel bebizonyosodott, hogy lehetséges az, amit álmában látott, már nem is akart ennél többet. Nincs más dolga, mint várakozni.
Catal felindultan bújt ki a sátorból. Megkerülte az áramfejlesztőt, aztán körülnézett a tábor egyéb részein is. Semmi érdekesre nem bukkant ezek után, és olyan csendben, ahogyan jött, távozott a táborból.
A távoli falu felől kétségbeesett kutyavonyítást hozott magával a feltámadt szél…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése