Merre jársz?

Ajkaimon kimondatlan,

reszkető szó hintázik,

mely éltető vágyaimnak

zegzugában bolyong, s fázik.

...Mert szerelmem egykor

habkönnyű csipke-lepel volt,

melyet táncoló hópihe-szirmok

koszorúja átfont, beburkolt...
 

De a tavasz első varázslata
ott égett a szívemben,
arcodat csillogtatta
hajnali harmatcseppekben...
S a gyöngyöző tükör-parányokban
talán ismét megláthatlak!
Mondd, melyik sarkában
élsz most ennek a világnak?
Merre keresed még ma is
a mesés üveghegyet,
a nap fényében csillanó
opálos bérceket?
Hol vívod nélkülem
szélmalomharcodat?
Hisz én csak hamis lidércfényben
láthatom arcodat!
 

Miért hagytál egyedül, egymagam?
Pedig tudtad jól, hogy benned
megleltem a társam!
De elsodort tőlem az élet vihara,
s kezem tévelygő vágyaim szorította,
markolta, s ráébredtem:
a semmibe kapaszkodtam én...
Szerelmem kárhozott, véráztatta mezején
virágszirmokat tépkedtem a csöndből,
légvárakat építettem ködből,
de szétfoszlottak mind,
lelkembe ültették a kínt,
a sóvárgást, mely itt maradt,
mely ragadós hálómban fönnakadt,
s lárvaként rágja legbelül
szerelmem romjait, hová
szakadozott árnyékod vetül...

(2012. március 23.)