Vérző lélekkel

Sors rögein súlyos léptek visznek
előre, folyondáros rózsalugasok alatt:
Zöldell a természet, s az ágak hisznek
benne, hogy békén vigyázzák a sorfalat.

Sziklák morzsái elnehezült szívemben,
sivár homokdűnék kísértik álmaimat,
bűzlő patak mérgezett vize ereimben,
magány-szőtte háló, ami fogva tart.

Keblemben tüskék izzanak, pompáznak,
hihetném: egytől-egyig édes vágyvirág,
émelyítő illatuk bódító, s fojtogat,
s ha hozzájuk érek, mind húsomba vág!

Átszúrja szívem megannyi tű hegye,
vérzek, tövisei koszorút fonnak körém,
ím a világ kivetett, csak a végzet kegye
éltet, megváltás lugasát emeli fölém...

(2012. április 25.)