Elszámolás

Libegő korlátú függőhíd deszkáin

remegő térdekkel, esdekelve,

angyalszárnyú lények kíséretében

haladok utamon előre.

Nincs más kincsem, csupán a hit,

korcs szenvedélyem hajt, vezet!

Átkozott, szűkölő világ,

mely siralmas kárhozatba vitt,

s teremtett lélek nem nyújtott kezet,

hogy társ legyen a bajban,

útitárs, erős, őszinte

bizalom küldötte,

magány üldözöttje...

Félrevert harangok melódiája

surrant be szívem ablakrésein.

Nyikorgó ajtópántok siralma

nyög hófehér csipkehálón...

A zajok élnek,

hívogat egy másik élet...

Nem remélek már.

Tavaszi szél fújdogál,

átöblíti poros lelkem,

megtisztít a félelem!

Az imbolygó deszkákon megállok,

s beleüvöltöm a vaskos csend

áthághatatlan oszlopába:

Hol itt a Rend?

A Természet körforgása?

Zsarolnám, fölhozva bűneit,

a világ mélysötét szennyét,

milliók ellen vétkeit!

Pokol szavát? Vagy a Mennyét?

Nincsenek kifogások...

Minden üres szó,

fájó, álmodó...

S a vádak lecsendesülnek,

a vágyak elülnek,

nem kísért többé a fájdalom...

Testem-lelkem, minden

valótlan és valós érzelmem:

Süket Csönd! Neked adom!

(2012. április 23.)