"Anyák napja"

Már oly sokszor belekezdtem,
s mégis nehezen forog kezemben a toll...
Leginkább könnyeim nyeldesem,
s fülemben is csak kínharang dalol.
Még emlékszem utolsó találkozásunkra,
nem ismertél föl, nővérnek hittél!
Ez a kép kísért, melyet az útra
rólam a sír felé magaddal vittél!
 
Nem búcsúzhattam Tőled, nem öleltelek át,
nem mondtam ki utoljára: szeretlek!
Nem tudtam, ó, hogy is sejthettem volna,
hogy eztán reggelente majd nélküled ébredek!
Még az utolsó pillanatokban is
vágytál, álmaid, terveid voltak!
S hitet ültettél lelkünk talajába,
hogy itt maradsz, nem vihetnek a holtak!

S én vettem föl a gyásztelefont...
Tőlem kérdezték, hány éves vagyok,
s elmondhatják-e, hogy csupán ennyi volt...
S Veled együtt a szívem is halott!
Többre nem emlékszem... homályos köd:
a gyászmise, ahogy a pap temet...
Fásult közönnyel, könnytelenül tűrtem,
hogy magaddal vitted a fél lelkemet.

Az élet tovább csordogált, s én
egyedül küzdöttem útjaimon, ezért
gyűlöltelek Téged! S álmaimban 

Veled vitáztam mindenért!
Talán eltompultak már a fájó érzések,
hisz az idő begyógyít minden sebet,
de arcod vonalai mélyen belém égtek,
tündöklő mosolyod feledni soha nem lehet.

Talán most már tudok mesélni Rólad
- ennyi év távlatából -,
mikor anyák napjára készülődünk,
s gyermekeim ragyogó szemébe nézek.
Biztosan látod, hogy Rád is emlékezünk!
Kisfiam kérdezte tőlem a minap:
"Anya! Hol van a te anyukád?"
Kezem s tekintetem az égre emeltem:
"A felhőkön túlról néz le reád!"

(2012. május 6.)