Álmodtam rólad. Lassan távolodsz
időbe fagyva. Kezem el nem ér.
Hallom a hangod, s tisztán mosolyogsz,
de szemedben a fény már régen nem ég.
Távolodsz... Én futnék még utánad,
ám satuként fogva dermed a láb,
elnehezülve a sors mocsarában,
s az emlékek lángja hallgatag vád.
Álmodom majd. Mert ott éled a múlt,
s töprengeni rajta ébren nem lehet.
Fájdalom? Tudhatod, szívem okult.
Már nem sóhajt utánad bús kételyem.
(2012. december 28.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése