Tűzijáték

Az égen csillagok gyúlnak,

Játékosan röpködnek...

Apró szikrákkal kékek,

Zöldek, sárgák, fehérek.

S pirosak is...

Megpillantottalak, s nézlek...

Az út túlfelén állsz,

Munkában pörögsz most is,

Bár késő este van már...

Te mozgásban vagy mindig!

Elválaszt minket, ó ég!

Az egész világmindenség!

S köztünk tátongó

Óriási szakadékként

Vígan hömpölygő embertömeg...

S én úgy vágyom átrepülni hozzád!

Talán egy pillanatig

Felismeréstől villannak szemeid,

Hogy én is létezem...

De talán mégsem.

Múló szeszély, de úgy éget!

Marcangol a vágy,

Hogy érts, hogy te is láss!

De érzéseim

Nem számítanak többé

Már soha... soha többé...

Elnyelte a Múlt sötétje,

Eltemettem őket,

Bele, a Jövőbe...

Lelkem sziporkázó fényeit

Kivetítem az égre,

Zöldeket, sárgákat, fehéreket...

Pirosakat is... s kékeket...

Abban a végtelen pillanatban,

Ahogy szemeidben kutattam,

Fölfedeztem bennük

Tovatűnő, kézből kifolyó,

Illanó életemet...

(2011. szeptember 10-11.)