S elhalkul bennem a réges-régi táj,
Fölszaggatja szívem, az emlék úgy fáj,
Mesékből előtűnt selymes zenében...
Szerelmem lobban a régi tüzével,
Kóborló lelkem messzi távolba száll,
Reszket, búsul a derengő félhomály,
S rámsimul féltve a hajnali fénnyel...
Együtt néztük hajdan, itt vibrál a vágy,
Csókod perzsel, érzem, bőrömön izzik,
Fantom-bizsergése kínzó, puha, lágy...
Szívem vihara többé már nem számít,
Köröttem a világ szelíd, halovány,
Szenvedély ölel, s feledésbe kábít...
(2011. szeptember 28.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése