Visz, sodor engem a szeszélyes sors,
Mint hatalmas gordiuszi csomó falán,
Bolyongok elveszetten, s szívem fagyos.
Lelkem kicsit kopott, a testem is fáradt,
De megpihenni csöppnyi esélyem sincs,
Csak a reménynek sugara tart még vállat,
Mint vak koldus botja, e szegényes kincs.
Romokban a világ, s én álmokban hiszek,
A boldogság utáni vágyódás segít,
Szeretném érteni a világmindenséget,
S mélyen parányi kíváncsi szikra hevít.
Idegen erkölcsi eszmék börtönében
Mit is súg szívem bölcs, tiszta szavakon?
Kibogozhatatlan problémák bilincsében
Béklyóim kettévágva élni, szabadon!
(2011. november 4.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése